Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Látogatás Koltón
Vidámra fordítja a szót, szellemesen fogalmaz, de igazságot, amikor „ Gróf Teleki Sándorhoz” intézi szavait Költőn, 1846. november 7-10 között: „ Te elfáradsz, míg őseidnek Végigtekintesz névsorán, Én jóformán azt sem tudom, hogy Ki és mi volt a nagyapám. Te fényes csiliáros teremben Bársony pólyában születél, Én szalmazsákon születém egy Kis mécses borongás fényinél. " Kéknek nevezi a Szamost, és százezer esztendő alapmozgását gyűjti egybe a „Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá ” képében. Köd, felhő, jégcsap, kalász támad föl képzeletében. így zárni a Júliától érintett 1846-os esztendő. Indul 1847! Magyarságöntudat, szabadságvágy erősödik benne, világosodik költői hivatása, lombosodik barátsága, elbűvöli a Tisza, figyeli a szél zúgását és a felhőjárást, Dózsa György integet felé a múltból — májusban újra Erdélybe kerekedik. „ Röpül az úti por, dobog a föld, nyargal A bőszült paripa egy szegény lovaggal. ” A lovag ő maga, Petőfi Sándor, aki a később megfestett Munkácsy „Poros út”- jának látványával halad előre Erdőd irányába, mint „Megsebzett oroszlán”. Nagybányán a tárnák mélyében döbben arra, hogy „szívem nem eladó” — foglalt Júlia és a világszabadság számára, s oly kedves idill, ahogy ölébe fogja a kis Arany Lacit Nagyszalontán 1847 júniusában. Itt találkozik költő Buddhaként az öregséggel, nemes együttérzéssel láttatja Rembrandt eszközeivel Sári nénit, akit nem is olyan régen még „ Sárikámnak, húgomnak nevezték!" Fölleli Szalontán, Kohón, Erdélyben is, nemcsak az Alföldön ifjúsága kedves madarát, a gólyát Szatmárban „virág-hárem”-re bukkan, többször is Kohóra látogat, melyről Teleki a következőt jegyzi föl: „Petőfi 1847 nyarán többször meglátogatott Költőn. Sokat lovagoltunk, kirándulásokat tettünk, kocsin, lóháton. Nagybánya gyönyörű vidékére. Meglátogattuk szomszédainkat... megnézte a fernezelyi kohókat, s egész költői elragadtatással nézte a Feketeviz-völgyet, s fellovagoltunk az Izvorára. ” Telítődött a tájjal, készülődött ámulatában a remekmű, hiszen ahogy átellenben Kohóról Nagybánya felé lovagoltak, szemben velük a Kárpátok monumentális látványa varázsolta képzeletét. Szinte Franz Marc színáthelyezésével „szép kék hegyek ”-nek nevezte a Gutint és a Rozsályt, ahogy később Ferenczy Károly is a nagybányai magaslatokat kék pompában festette. Megvirradt a nagy nap, 1847. szeptember 8-án Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságot kötöttek az erdődi vár kápolnájában. Az esküvőt követően indultak Kohóra, de Misztótfaluban, ahol a magyar nyomdászat kiválósága, Kis Miklós született, eltört a kocsi kereke. Kohó helyett így Nagybányán, az Aranysas fogadóban töltötték a nászéjt, értek először a testlélekszellem magaslatára. Erdély minden pontját megszentelte a gondolat, ahol a kerék tört, Misztótfalusi Kis Miklós szülőfaluját tisztelhetjük, ahol a boldogság Júliára és Sándorra szakadt Nagybányán, terebélyesük ötven esztendővel később a nagybányai festészet, és Kohó az ő szerelmük jóvoltából lett világhírű. 1847. szeptember 9-től október 20-ig tartózkodtak itt, ez az idő véglegesítette a világköltészet nagy remekművét, a „ Szeptember végén ” c. költeményt. A kastély északkeleti részén volt a szobájuk, ahonnan a legszebb ki34 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
