Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XVIII.
Nem volt vita, alkudozás, dühből fakadó „csak azért sem megyek”-féle megjegyzés, még kevésbé a sörösüveg hozzávágás. Nem. Még a maradék sör kiivása sem. Csak egy „no, adjon Isten, cimborák” halk búcsú, és már lépett is ki a poros, bágyasztóan meleg utcára. Nem ellenkezett, nem tiltakozott, már nem is szégyenkezett. Nem volt értelme. Gizus ilyen és kész. Tudta ezt az egész falu. Elfogadták úgy, ahogy volt. Hogy az öreg meg tűrte? Az az ő dolga. O szakította, hát szagolja is, mondogatták a vénasszonyok a templomból hazafelé menet, ha szóba került a nagy szavú Gizus. Ám Péter bácsi a hazavivő út feléig nem húzta ki nadrágzsebéből egyik kezét sem. Mert mind a kettő ökölbe volt szorítva, de úgy, hogy az ujjvégek belefehéredtek, a lekopott végű körmök meg a tenyerébe mélyedtek. A szíve környékének égő fájdalma is nehezen oldódott, de amikor meglátta házukat és a kis unokát, már nem törődött tovább azzal, hogy nyomában ott ballag a most is mormogó, békétlenkedő hajcsár. Bezzeg a Mosoly országában nem voltak ilyen Gizus-féle büdös dögök - zárta le magában a csúfos kocsmából való kiűzetést, s már fülig mosollyal és a megható- dottságtól fényes - könnyes - szemmel hajolt le kedves kis unokáját megpuszilgatni. *** Péter bácsi nemcsak imádta, hanem ismerte is az erdőt. Nem csoda ez, hisz apró gyerekkorától minden szabadidejét ott töltötte. Az első cigarettáját is ott szívta el, a nagyobb suhancok biztatására, akiknek dicséretére az azért elmondható, hogy becsülettel hazatámogatták a szédelgő, nyakigláb, megsápadt kamaszt, miután a reggelire elfogyasztott bundáskenyerét viszontlátta a fél szál, általuk sodort cigaretta hatására. 16 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
