Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 10. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC - Jámbor Ildikó: Weimer, a Goethe-évben

felújításában kitörölhetetlenebbek az érdemeik, mint az új építésében. A városra az elmúlt tíz évben 17 milliárd márkát költöttek, s ebben még nincsenek benne a környéket körbeszelő utak Eisenachtól Buchenwaldig. Apropó Buchenwald! Vendéglátóink többször megkérdezték, nem akarjuk-e megnézni a haláltábort (Mondtuk, már láttuk.). Azt hiszem, meglehetősen ambivalens érzéseik lehetnek a múltjukról, mely az övéké is, meg nem is. Az egykori NDK-soknak igen nagy falat ez. Hitlerről egyébként a városban több helyen lehetett látni, hallani. A városnézést igen jól segítő, közel harminc tájékozódási ponton megállítótáblák, videovetítések mutatják be a város múltját. A Bauhaus Egyetem bejáratánál (mely téren a német nemzeti szocialisták egykor parádés díszszemléiket tartották) a hitleri idők mozgóképeit lehet megszemlézni. Elgondolkodom, hogyan nyeli le az átlagpolgár, ha a felvételeken Hitlert éljenző ükapját vagy öreg szomszédját látja meg). A németek szembenéznek a múltjukkal, ehhez nem kis bátorság és kultúra szükségeltetik. Rendeztek például egy kiállítást azokból a festményekből, melyeket az egykor festészeti tanulmányokat folytató fasiszta népvezér gyűjtött össze. Kísértetiesen hasonlít a kollekció a nálunk szocialista realizmus néven elhíresült festészetre. Ma - Goethe évében - nyitott ez a város. Napfényes, derűs és őszinte. Jártam itt az NDK-s időkben is, épp 15 éve. Miért, hogy nem éreztem ezt a szabadságot, ezt a fényt? Ma már tudott, a thüringiai erdőkben sok ezer szovjet katona lapult, orosz tankok dübörögtek, s titkolt rakétabázisokkal tűzdelték tele a lankás vidék mélyét. Talán ez a köd, ez a nyomasztó titokzatosság? Ma a weimariak a múltjukra és a modernségükre büszkék. A múlt persze inkább a Bauhaus sugallta szögletesség, uniformizáltság, a jelen pedig a goethei egyetemesség, szellemi nyitottság, kitárulkozás. (Folytatjuk) glÜU lir tmzmá Új Hevesi Napló 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom