Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cserniczky Dénes: A magyar nóta védelmében
Nagy küzdelmek árán jutottak érvényesüléshez még a legnagyobb tehetségek is: Langston Hughes, aki a dzsessz és a blues ritmusának és szellemének tudatos visszaadására törekedett verseiben, vagy Georgia Douglas Johnson, Dudley Randall, Naomi Long Madgett és mások. Hagyományos és avantgárd, korszerűnek elfogadott és kísérletező hangok egyformán jelentkeznek ezeknek a költőknek és társaiknak verseiben, s nyugodtan megállapíthatjuk: fehérbőrű költőtársaikéval azonos színvonalon. Emellett szabadságvágyuk, az emberi méltóságért folytatott harcuk nagy nyelvi erővel történő kifejezése félreismerhetetlenül egyénivé teszi költészetüket. így sorakoznak fel egymás után a legújabb néger költői nemzedékek képviselői: Robert E. Hayden (1913- ), Margaret Walker Alexander (1915 - ), akinek a Népemért (1942) című kötete vált legismertebbé, amelyben az afrikai néger folklór is magasabb költői szinten kel életre, továbbá Naomi Long Madgett (1923-), Darwin T. Turner (1931 -), LeRoi Jones (1934-) és a még fiatalabbak. Remélhetőleg a magyar olvasóközönség is hamarosan megismeri költészetüket. Mea maxima culpa! (Én igen nagy vétkem!) Ugyanis főbenjáró bűnt fogok elkövetni. Védelmembe veszem a magyar nótát. Azt a magyar nótát, amelyről oly sokféleképpen, de általában elítélően nyilatkoztak. Mert a magyar nóta: giccs, a régi úri osztály zenéje, sírva vigadás, hamis érzések hordozója, ferde ízlésű emberek muzsikája, stb., stb., sorolhatnám. Én, aki gyermekkoromban nagy mértékben a magyar nótával nőttem fel, egyszerűen nem értem ezt a mérhetetlen, sőt dühödt ellenszenvet. Azt, hogy a sok sárbadöngölés mellett csak egy halvány, csak egy kis jó szó is elhangzana, hogy „no jó, hát azért nem minden rossz, van azért itt-ott egy kis jó is. De nem. Minden rossz. Úgy, ahogy van az egész. Rossz irányba mutat, zeneileg, szövegileg dekadens. Mondom, nem értem. Kérem szépen: tegyük félre a nyilatkozatokat, tegyük félre az indulatokat és vizsgáljuk meg tárgyilagosan a kérdést. A szó a latin NOTA MUSICA kifejezésből ered, ami hangjegyet jelent. A magyar nóta megjelenése előtt az ország zenéje a népzene volt, csekély kivétellel. Népdal, népzene. Csakhogy ez különböző helyeken, különböző társadalmakban mást és mást jelent. Addig, amíg az ún. primitív népeknél vagy a tőlünk keletre fekvő világrészeken és országokban a népzene sok helyen egy egész ország, egy egész nép sajátja, addig a nyugati országokban a kezdetben egymás mellett élő népzene és müzene kettőssége a középkor végén megszűnik. Egybeolvadtak, így a városi kispolgárság népszerű dallamvilága is népzenének számít. Nálunk sajátságos helyzet alakult ki. Nézetem szerint az ősmagyaroknál, mint keleti népnél a népzene, a népdal általános volt. így volt ez az Árpád-házi királyok alatt is. Itt már különböző zenei hatások éreztették hatásukat, különösen a főúri kastélyokban, de a népzene változatlanul uralkodó volt. Gserniczky Dénes 48 IX. évfolyam 6. Szám -1999. október
