Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - Gángoly Attila: Lázár átka
- Ő a leghatalmasabb próféta a világon. Se előtte nem volt, se utána nem lesz még egy hozzá hasonlatos ember. Nem is ember ő, hanem a földre szállt Úr, aki felöltötte teremtményei alakját. Isten fia hát, a zsidók királya, megváltónk, a Messiás maga! - Azzal elnémult, mintha csak értésemre akarta volna adni, hogy többet harapófogóval sem húzhatok ki belőle. Utolsó szavai mély benyomást gyakoroltak rám, noha meglehetősen zavarosnak, minden addigi logikával ellenkezőnek találtam, amit mondott. Bár a zsidók logikáját nem ismerem, ez igaz. A görögökét is alig. Nekünk, rómaiaknak pedig csak egyetlen logikánk van: a hatalomé. Belátva, hogy többre aligha számíthatok, s azt is, hogy a látvány, vagyis az oldalvást kuporgó félhalott test vérfagyasztó mivolta tökéletes és megfellebbezhetetlen bizonyságul szolgál Lázár szavainak - ily módon egyéb tanúvallomásra nincs is szükség -, szedelezőzködni kezdtem, hogy a tervezettnél jóval hamarább mondjak istenhozzádot Betániának. Épp ideje visszatérni szolgálati helyemre, villant át lüktető fejemen, a hosszas üldögéléstől megmacskásodott lábszáramat dörzsölgetve. Újra Jeruzsálemben lenni, s ott folytatni a nyomozást, immár a Názáreti bölcselme után, minekelőtte parancsnokom pletykaéhségét is kielégítem - e gondolat friss erővel és vidám kedélyes töltött el. Ámde alig tettem néhány lépést Flaccus felé - akinek diadalordítása bizonyította, hogy sikerült elnyernie társai maradék zsoldját is kockajátékon (mely csöppet sem veszélytelen dolog, tekintve a trákok bosszúálló természetét és az övéikből előcsillanó pengéket) - mondom, alig tettem néhány lépést legényem felé, mikor Lázár nyüszítésszerű hangja torpantott meg:- Ne higgy a szavaimnak, te római!... Nem Messiás ő, hanem gonosztevő, nem az Isten fia, de Belzebub fattya! Sarkon penderültem ijedtemben, s egyenest a szeme közé nézhettem, melyben olyan keserűség lobogott, hogy jó darabig megkövültén bámultam rá.- Miket beszélsz, Lázár? - jött meg végül a hangom. Ő támasztott föl a halálból, és te panaszkodsz reá? Megháborodtál tán, háládatlan?! Lázár azonban gyűlölködve folytatta, hol az égre, hol a földre vetve tekintetét- szerteszét freccsent szájából barna nyála -, mintha nem is hallotta volna megrökönyödésem szavait.- Föltámasztott a halálból, igen, de mivégre tette ezt velem?!... Negyednapos hulla voltam már, szaglottam a nagy melegben, olyan forróság járt akkoriban mifelénk. A kukacok beleköltöztek a testembe, és ez így volt jól... De ő föltámasztott, kényszerítve megbékélt lelkemet, hogy visszatérjek egy olyan testbe, ami már a férgek tanyája lett... Csodálni lehet-e ezek után, hogy mindenki elkerül, még tulajdon testvérnénéim is, akik pedig az egész varázslat kiagyalói voltak?! Ok bírták rá Jézust, a maguk és szájtáti népség kedvéért, hogy ilyen szerencsétlenné tegyen. De legyenek átkozottak mind!... Elhűlve hallgattam ezt a gyalázkodó sirámot.- Te talán, római - ordított most egyenesen felém Lázár -, te talán szeretnél olyan testben élni, amelyik hullaszagot áraszt?! Ugye, nem?!... Gondolj csak bele, még fiatal férfi vagyok, de nem érhetek asszonyhoz, mert egy sem marad meg a közelemben, legyen akármilyen vén vagy csúnya. Családom, gyermekem, boldogságom nem lesz sose... Milyen sors vár így rám, elkárhozottra?! Hisz az is kétséges, meghalok-e egyáltalán. Nem veszem észre, hogy öregednék, és a látszat ellenére makkegészséges vagyok. A minapi járvány sem fogott 26 IX. évfolyam 7. szám — 1999 július
