Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 7. szám - Gángoly Attila: Lázár átka

szigorúan tiltja, hogy körülmetéletlen férfiakkal érintkezzenek. Annál több kedvünk telt a szír, egyiptomi és görög szajhákban, akik hátunkat, combunkat meg vádlóikat szakszerűen gyúrták végig a fürdőcsarnok pamlagán, hogy aztán valamely illatszerekkel teli bordély hűvösében egyéb téren is szolgálatunkra álljanak. Nem erről akartam azonban írni, hanem arról, hogy parancsnokom egy furcsa pletykát hallott valami Jézus nevű prófétáról, aki Isten fiának és a zsidók királyának ne­vezte magát. Ha igaz, amit róla sustorognak, olyan gyógyító képességgel rendelkezik, hogy az párját ritkítja az orvoslás történetében. A némát szólásra bírta e csodadoktor, a születé­sétől fogva vaknak látást adott, hallást a siketnek, s a béna újra járt, minekutána ujjával megérintette. Számosán meggyógyultak csak attól, hogy rájuk emelte izzó pillantását, köz­tük leprások, ördögtől megszállottak, de még a vérfolyásos asszony is. És ez mind semmi, magyarázta parancsnokom kipirult ábrázattal, a boroskancsó fülét markolászva. A holtakat is föltámasztotta, először egy Jairus nevezetű zsinagógái elöljáró süldőforma leánykáját, majd egy Nain városából való fiatalembert, végül pedig egy Lázár nevű földmívest, aki mindössze félórányi járóföldre lakik Jeruzsálem falaitól, Betánia faluban. Döbbenten hallgattam, szállásunk mennyezetét bámulva.- El kell menned hozzá! - utasított parancsnokom. - Nyomozd ki, mi igaz a szóbe­szédből, aztán készíts jelentést!... Rólad föltételezem egyedül, hogy mindennek utánajársz, kideríted, amit lehet, és elfogulatlanul ítélsz felőle. Ez persze csak ravasz hízelgés volt, nem egyéb, hogy enyhítse berzenkedésem és rosszkedvem a kellemetlen megbízatás miatt.- Egy egész cohorst magaddal vihetsz, Marcus, ha úgy látod jónak - tette még hozzá. - És ha egyetlen hajad szála is meggörbül, eltörlöm a föld színéről azt a falut... Hol­nap reggel kelj útra! Az éjszaka jóformán le sem hunytam a szemem. Ide-oda forgolódva derékaljamon szakadatlan a názáreti Jézus járt az eszemben - mert ekképp emlegették e férfiút a jeruzsá- lemi sikátorok mélyén -, noha nem ismertem személyesen, s feletteseimhez hasonlón tettei­ről csak másodkézből értesültem. Mint hírlik, egy ízben a vízen is járt - a Genezáret-tó felszínén, amit a helybéliek (zömmel ágrólszakadt halászok, akárcsak tanítványainak java) Galileai-tengernek nevez­nek. Más alkalommal pedig ezreket vendégelt meg fejedelem módjára hét lepényből és néhány darab halból... Különös ember, annyi szent, hatalma lehet a földön, még ha csak holmi zsidó hatalom is az, nem több. Talán meglepő, de már a kezdet kezdetén sem vélekedtem úgy, hogy kósza men­demonda, a héberek ostoba vallási megszállottságának gyümölcse az egész ügy. Szemláto­mást parancsnokomat is lázba hozták a hírek, s kíváncsisága átragadt rám, habár reggel, mialatt a kíséretemül kiválogatott légionáriusok a szamarakat nyergelték föl, inkább ógtam- mógtam magamban, semmint örültem az útnak. Miért kellene ezt e szépnek ígérkező napot egy júdeai koszfészekben el töltenem ahelyett, hogy élvezném a Kelet egyik leghíresebb metropolisának csodáit és kényelmét? Épp kifelé kocogtunk a városból - kedvenc lovam gyöngélkedése és az út rövidsé­ge folytán ezúttal magam is beértem a szamárháttal -, mikor az utcákon tolongó tarka soka- dalom handabandázásából kihámoztam, hogy éjjel a zsidó nagytanács elfogatta Jézust, s alkalmasint a római helytartó kezére akarják adni, ítélje kereszthalálra. Csak holnap fogom megtudni, hogy Pilátus miképp döntött. (Számításom szerint ugyanis legkevesebb egy teljes 22 IX. évfolyam 7. szám - 1999 július

Next

/
Oldalképek
Tartalom