Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Vallomás Rákócziról

mokkái”. Bővíti szüntelen ismereteit, tágítja látóhatárát. Vonásait később is megőrzi, Saint- Simon így látja: „sok benne a méltóság, egész jellege tatár... Rákóczi nagyon magas növésű, anélkül, hogy túl magas volna, nem sovány és nem kövér, nagyon arányosan jó alakú, külseje erős és nagyon nemes, tekintélyt parancsoló, minden durvaság nélkül”. Biztató megjelenése kellemes viselkedéssel párosul, ez növelte hatását, ez is hozzájárulhatott a személyes találkozáskor, hogy Nagy Péter lehetségesnek tartotta Rákóczi lengyel királyságát. Sajnos, mindezek ellenére Hugo Hantsch szerint sokaknak, kivált „XIV. Lajos számára Rákóczi csak eszköz volt”. Európa számára hazánk mindig eszköz volt, sohasem cél. A lélek szép arányossága okán nevezi Rákóczit Petőfi hazánk szentjének, Ady ezért sürgeti szellemi érkezését a „Rákóczi, akárki jöjjön valahára” fölkiáltásban.

Kellemetlen emléke az, hogy „munkácsi erődünkben... egy kigyó kúszik elő... az udvaroncok érkezéséig egyedül maradtam a kígyóval”. Udvar és rettegés sem rettentette sem az ifjút, sem később a férfit a valóságostól még veszedelmesebb sors-kígyóktól. Jó és rossz körülményeit egyaránt belső gazdagodásra fordította. Szinte Csontváryt jelenti be följegyzésében: „Megcsodáltam a Vezúv hegyének magasságát, melynek csúcsából olykor lángfolyamok törnek ki”. Rómában fogadta XII. Ince pápa, a külső élményeket a folyamatos belső gazdagodás kísérte: „A reggeli imádság idejét világi könyvek olvasása követte, ezután rajz- és festésgyakorlat következett... hozzászoktam a magányos élethez”. Szemlélődés és tevékenység, ez az ő állandója kezdettől mindvégig, ez a szüntelen lelki-szellemi gyarapodás tartotta meg életében a boldogságot, megpróbáltatásaiban. Az ifjúság élmény- zuhataggal, fájdalmakkal és fölismerésekkel érkezett. Jézus Krisztus életén elmélkedve méltatlannak érezte, hogy „Istállóban jössz a világra, én meg palotában”. Mindez az összehasonlítás képessé tette arra, hogy sztoikus nyugalommal viselje, s a szenvedés ne tegye soha boldogtalanná. Kampis Antal tudósít arról, hogy „Fennmaradt egy portré, amely Rákóczit négyesztendős korában ábrázolja. Piros szinü dolmányt, ugyanilyen színű prémszegélyes kucsmát visel, a kucsmán aranyforgót”. E részlet két dologra utal, egyrészt arra, hogy lelke is már pompában díszlett ifjú éveitől, nemcsak öltözéke, s mindez Mányoki remekművéhez is szívbéli adatot szolgáltatott. Tudunk arról is, hogy a tízéves kis Rákóczi Ferenc anyját, Zrínyi Ilonát verses köszöntőjében 1686. május 22-én, Buda fölszabadításának esztendejében szinte madáchi szavakkal szólította:

„Gonosz Luczifemek ez volt meg rontója,

Halál mirigyinek lelky orvoslója.”

Máskülönben az ifjú helytelenítette anyja és Thököly Imre házasságát. Bizonyára szilárd erkölcsiségének szemérméből és eleganciájából adódóan. Pontos Melchior Guttvirt linzi igazgató dicsérete 1690. július 26-án: „Megvan benned egy kimagasló és fejedelmi lélekhez méltó összes ékesség”. II. Rákóczi Ferenc a szív fejedelme is volt, nemcsak Erdély ura. Mányoki Adám portréján ezt a magas tulajdonságot is érzékeljük, sok rejtett kincset, Rákóczi 1690-es prágai vallomását is: „Szerfelett nagy tudásvágy volt bennem, és ezért alkalmas időben hol épitészeti, hol matematikai könyveket olvastam, festettem, mértani ábrákat rajzoltam”. Akár Hunyadi Mátyás, II. Rákóczi Ferenc is reneszánsz ember volt immár barokk században, úgy lehetett volna magyar nemzeti király, globális szemléletű egyetemes ember országvezetésre alkalmas tudományos fölkészültséggel. Akár Széchenyi, ő is számbavette a jó külföldi példákat, Bécs éjszakai lámpáit, ott színházban is járt, ő képes

Új Hevesi Napló

39