Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Amikor a királyi szó mentesítette a nagykunokat, hogy megigyák az egri bort
STipor &lemér Az egri öreg pincék mélyén, ahol a faragott boltozatokat dúsan borítja a koromszínű nemes penészgombák gyapja, millió, tűhegynél finomabb harmatcseppel ékesítve (ezek a boltozatok, apró csillagaikkal a régi jó borivók égboltozatai) - lassan már forrni kezd az új egri bor. Helyesebben Egri Bor. így, nagy kezdőbetűvel, mert neve van, rangja, becsülete. Szinte megütközik az ember, ha arra kell gondolnia, hogy ennek a nemes italnak - jogászi nyelven szólva - priusza van. Hogy rossz hírbe keveredett, folt van a múltján, amint erről megvénült írások tanúskodnak. Igaz-e, hogy csakugyan olyan rossz volt, hogy nem lehetett meginni? Ez a kérdés, egy másik kérdésbe torkollik: Miből élt az egri vár? A püspöké volt, hát a püspökből. És a püspök? A jobbágyokból. A legősibb adózási módok a földesúri kilenced, meg a papi tized voltak. Ezeket gabona, bárány, méz, köles, árpa és zab mennyiségéből szedték és nem kis mértékben - borból. Később tovább „fejlődött” az adózás szarvasmarha és sertés utáni beadással, s ha még az is eszünkbe jut, hogy később a kémények után füstpénzt, a 18. században pipaadót is szedtek, elképzelhetjük, hány bőrt nyúztak le a jobbágyokról a történelem folyamán és bámulnunk kell a találékonyságot, amely mindig újabb és újabb lenyúzható bőrt fedezett fel a nemzetfenntartó népen. Hozzátartozik rövid megjegyzésben a kor történetéhez, hogy ezeken a jövedelmeken a földesurak a szó szoros értelmében marakodtak, egymás jövedelmeit hajtották, sokszor erőhatalommal, fegyveresekkel. Amikor Dobó 1548-ban Egerbe került és meglátta a vár siralmas, pártharcokban feldúlt állapotát, látta a jövőt is, hogy neki ebben a puszta, istenverte fészekben helyt kell állnia, rendet csinálnia. Pénzt teremtett, hogy megerősítse, rendbe hozza a várat. Behajtotta a földesuraktól az elrabolt jövedelmeket. Lett is ebből annyi ellensége, hogy nem fogyott ki belőlük élete végéig. De maradjunk a bornál. A tizedbor jelentékeny része, több mint egyharmada volt a vár jövedelmének. Forgács Ferenc egykorú író írja, hogy az egri püspökségnek „véghetet- len mennyiségű” bora volt. Az 1548-as számadások szerint a tizedbor 14.538 köböl, ami 1973 hektoliter mai mérték szerint. Mostanában ez igen gyenge termésnek számítana, de hát több mint négyszáz esztendőnek előtte „véghetetlen” volt. A borból pénzt kellett csinálni. Igenám, de a bornak nem volt piaca, vevője. A népesség csekély, a jobbágy szegény, a külföldi, jobbára lengyel kereskedők a háborús viszonyok között nem kockáztatták sem az árut, sem a pénzt, sem az életüket. Ezért Ferdinánd király elrendelte - lévén neki az egész országban „szabad korcs- máltatási joga” -, hogy a bort meg kell irthi (micsoda boldog idők!). Adóban (az már más). A községek a népességükhöz képest rájuk kivetett bormennyiséget kötelesek voltak kimérni, megszabott áron s a pénzt a várhoz beszolgáltatni. A kimérési időszakokat is megszabta a legfelsőbb rendelkezés; farsang, húsvét, pünkösd, Margit, Jakab és Demeter napja. Meg „karácson”. A községek a bort az egri vár pincéjében tartoztak átvenni és elfuvarozni. 28 IX. évfolyam 9. szám 1999 szeptember
