Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A harmadik ponty
el akart mondani a fiának, amit a világról tudott. Nem válogatta meg a szavait, úgy beszélt hozzá, mintha hasonló korú felnőtthöz szólna. És a fiú megértette. Néha rákérdezett egy- egy szó jelentésére, de értette, mit mond a másik, s válaszolni is tudott a kérdésekre. Hétvégeken gyakran meglátogatták a tavat, a tavukat. Halat hol sikerült fogniuk, hol nem, de minden alkalommal jóízűeket beszélgettek. Ez a nap is azzal kezdődött, hogy bedobták a horgot, aztán a fiú megkérdezte az apját, szerinte mit jelent az a szó, hogy becsület, s miben különbözik tőle a tisztesség szó? No, erről aztán elvitatkoztak délig. Senki és semmi nem zavarta őket, legföljebb egy-egy maszatoló keszegkapás, amiből nem lett semmi.- Kapufa - mondta a férfi bosszankodva, amikor a jókora bevágás után üresen húzta ki a horgot.- Persze az is lehet - vélte a fiú -, hogy a rákok szedik le róla a csalit, vagy a kagylók. Emlékezz rá, hogy a múltkor is fogtunk vagy négyet. Az újságban olvastam, hogy az idén nagyon elszaporodtak a sekély vizekben. Hallod, hogy szentségeinek miatta a túlparton is?- Rendben van, fiam, de azért a múltkor halat is fogtunk, nemcsak rákot.- Nyugi, apa, majd jön a fél egyes kapás, és eltöri a spiccedet a nagy potyka. A kapás, ha nem is fél egykor, de egy óra után megérkezett. Igaz, a bot spicce se tört belé, csak meghajlott egy kicsit, mégis nagyon örültek neki. Óvatosan húzta partközeibe a férfi, a fia meg olyan elegánsan tolta alá a merítő szákot, mint udvarias lakáj a főrangú vendég alá a széket. Megvolt az első haluk. Megmérték, huszonkilenc centi volt a hossza. A szabvány méret harminc.- No, most mi legyen? - nézett kérdőn a fiúra. - Ha abszolút becsületesek akarunk lenni, vissza kell dobnunk a potykát. Ha csak úgy általában tisztességesek, akkor azt mondhatjuk hogy ha csücsörít, akár meg is van harminc centi. Lehet, hogy a mérce csal...- Tudod mit, apa? - gondolkodott el a fiú. - Most kivételesen legyünk csak úgy, általában tisztességesek. Tegyük be potyka urat a szákba, hadd lubickoljon. Aztán ha fogunk egy harmincöt centisét, becsületesek leszünk és őt visszaengedjük.- Szóval kompromisszum?- Az, de az ő érdekében. Addig is nekünk drukkol. Eltelt egy újabb óra, de nem volt kapás. Ponty úr vidáman ficánkolt a haltartó szákban, amikor a fejük fölött, a meredek partoldalon megjelent egy nagydarab, negyven év körüli férfi. Afféle hústorony, a kezében vaspálcával, a fülében karikával.- No, öreg, hogy megy a hal? - kérdezte bizalmaskodva. - Ebben a rohadt melegben inkább fürödne az ember ebben a pocsolyában, mint horgászna. Nekem is lenne jobb dolgom... Igaz, ti jól megvagytok itt az erdőben, kifogtátok a legenyhébb árnyékot. Van valami piád? Sör... vagy bor... vagy akármi... kurvára megszomjaztam.- Jó napot! - köszönt rá a férfi. - Vizünk van. Eredeti csapvíz. Igaz, nem túl hideg az sem, de hát reggel óta itt van velünk.- Reggel óta itt rohadtok? Meg vagytok ti buggyanva! Én kijövök, bedobom a cájgot, aztán ha negyedórán belül nincs kapás, leköpöm a vizet, és megyek vissza a krimó- ba. Majd éjjel, akkor harap. Ezek a buzi napijegyesek, ezek szoktak itt strichelni egész nap. Utálom őket, mint a ... Meg is fingatom valamennyit, amelyik az utamba kerül. Ők csak ülnek itt a parton, a másik meg melózik, ha van mit. Ne félj, nem is tudnak nekem méretes halat mutatni!... Ti melyik faluból jöttetek? Még nem láttalak benneteket.- Napijegyesek vagyunk - mondta a férfi. - És maga kicsoda, ha szabad érdeklődnöm? Új Hevesi Napló 17
