Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XIV.
lemes szagát. Vagy a bőgő bika hangját meghallva máris érezzük az oly jellemző szúrós bikaszagot. Persze, vannak konkrét illatok is, mint a virító ibolya, a virágzó akácligetek, vagy bodzabokrok édes mézillata, vagy a hársfavirág balzsamos, nehéz, tömör illata. Vagy a téli erdő gyanta-, fenyő- és hóillata. Az őszi, vörösekben izzó, pihenni készülő, bágyadt, álmos erdőnek az oly jellemző fáradt szaga, a párás, ködös, hűvös, makkpergető korahajnalok erjedő, szúrós szagú avarrétege, vagy a milliócsillagos meleg éjszakák csipkerózsa- és csalánillata. Ám a tavaszillat egészen más. Annak ellenére, hogy ennek is vannak valós elemei, mint a nedves, sok korhadék- kal keveredő, kissé dohos, de nem kellemetlen földszag, vagy a frissen zöld fű illata, de nagyobbrészt ez a természet ébredezésének, az űj szezon kezdetének, a sok-sok csodálatos élmény eljövetelének indulása, a remények, a távlatok feltárulása, az a lendület, indulása, a remények, a távlatok feltárulása, az a lendület, amit ez a szellő, ez a csodaillatú tavaszi szellő hoz a vadászembemek. A kikelet, az újrakezdés lehetőségének biztató boldogsága. A tavaszillattal mindezeket szívja magába - tüdejébe, zsigereibe, minden egyes sejtjébe az igaz vadászember. Új Hevesi Napló 9
