Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken IX.

lassú, nehéz, egyenletes szárnyalásuk egyszer csak megtörik és hirtelen irányváltoztatással szinte „lepattannak” eredeti útvonalukról, amikor észrevesznek. Pedig nemhogy a sörét, de a golyólövés távolságán is túl vannak még.

Nincs az a legapróbb dög, vagy gallyakkal alaposan betakart lőtt vad, amit észre ne vennének. S őket nem zavarja, ha kilőtt, üres töltényhüvely, vagy bármi más vadász által otthagyott rókariasztó személyes, szagos tárgy van az elejtett vadon. Ok azonnal hozzálátnak a lakmározáshoz, sokszor használhatatlanná téve az értékes vadhúst.

Megfelelő eszközük is van hozzá, éles csőrüknek nem akadály a vastag szarvasbőr

sem.

Valaha nagyon ritka vendég volt nálunk a holló, de ma már sokfelé látható, s hazánkban is egyre több költ.

A télvégeken többször figyeltem meg én is akrobatikus zuhanásokkal tarkított, érdekes nászrepülésüket.

Legnagyobb varjúfélénk ők, hosszuk 60-64 centiméter, s szárnyaik fesztávolsága eléri a 120 centimétert. Nem élnek olyan sokáig, mint ahogy ezt oly sokan gondolják. Átlagéletkoruk 20 év, de a természetben csak az uhu az ellenségük. Az meg nálunk nagyon kevés van. Sajnos.

A lestől alig harminc méterre vénséges cseresznyefa áll.

Mint valami formás szarkafészek, úgy sötétlik rajta a fagyöngy. Sok helyen madárlépnek vagy gyöngybuckónak is hívják. Ez a fás szárú, örökzöld kis cserje élősködő. Sok fán megél.

Apró, ragadós nedvü bogyókat terem, amelyek egyetlen magocskát tartalmaznak. Ezek a bogyók vonzzák a madarakat, melyek más fákra is átviszik azokat, melyek közül

6

IX. évfolyam 2. szám - 1999 február