Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - Az idő sodrában
idő sodrában Még tél van, és mégis olykor-olykor üzen a tavasz. Hófehér virágfejek bújnak ki a föld alól, és a parányi életek óriási igyekezete gondolkodtatásra késztet. Mennyi hálát tud kifejezni egy-egy növény a fény felé fordított virágfejecskével! Puszta léte egy áhítatos imádság. Semmit nem kér, és amit kap, szeretettel elfogadja, boldogságtól ragyogó lénye pedig egy ki nem mondott köszönet. Míg az emberek bálba járnak, egymást „túlöltözni”, túllicitálni próbáló nők hivalkodnak egymás ellen és próbálják kifejezni, mennyire boldogok, a természetben ez már a pihenőidő végét jelentő korszak. A gyökérbe koncentrált erő egyre nagyobb lesz, a téli álom után a napsugarak hívására egyre több növény készülődik az új tavaszra, az új virágpompába öltözködésre. Soha nem egymás ellen, egymással versengve, hanem önmaga és a Teremtő örömére, néha pedig az arra járó, természetbe feledkező emberek legnagyobb csodálatára. Mennyi tanulság rejlik a csöppnyi lények szívós kitartásában! Hány szép gondolat fogalmazódott már meg a művészek érzékeny lelkében tükröződve! És hányán mennek el mellettük érzéketlenül, a kis csodákból mit se látva! Vajon mitől lett olyan felszínes és gyakran durvának is mondható a mindennapi élet? Miért nem látható az, ami egy percnyi odafordulással, minimális figyelemmel észrevehető volna? Talán az emberi társadalmak fokozatos eldurvulása is emiatt következett be: az időhiánynak mondott figyelmetlenség, az egymás iránti közöny, a felszínen maradás és onnan a mélybe, a dolgok mélyére soha nem tekintés miatt. Mielőtt a napsugarak ereje még nagyobb lesz, a báli szezon lezárni és az emberek is befelé fordulnak, lecsendesednek kicsit. Ez a lakomák utáni böjt ideje, a lélek megtisztu- lási szándékát kifejező időszak, az olvadás, a rügyfakadás és szárba szökkenés előtti csend ideje. Jó esetben a lélek koncentrációja a megújulásra, máskor az ugrásra, visszavágásra kész indulatoké. Mennyi dac, harag és bosszúvágy tud összegyűlni egy emberben! És milyen értelmetlen mindaz, amit ezen megnyilvánulásai produkálnak! Hány Othello és Macbeth, hány Capulet- és Montague-fajzat szaladgál közöttünk nap mint nap! Hány értelmetlen oda- és visszaszúrás, hány értelmetlen emberhalál, oktalanul, céltalanul és vadul félresöpört élet rejlik a titkolt mélységeket palástoló mosolyok mögött! Mindez mennyivel könnyebb lehetne, ha minden embertársunkat minden tettében csupa jószándék vezetné! Évszázados, sok évezredes vágyakat fejeznek ki ezek a csendes sóhajnyi mondatok. Hány elődünk várhatta, remélhette ugyanezt, és vajon hány durva kortársuk söpörte félre őket mégis érzéketlenül... Történelmi ismereteink birtokában igen kicsi annak a lehetősége, hogy mindez egycsapásra megváltozzék. De az emberiség jóakaratú részének egymáshoz közelítő szándéka minden rossz, akár félelmetes időszakot is áthidalhat. Csupán akarni kell. Mielőtt egy tett megszületik, előbb gondolati-szellemi-érzelmi síkon kell megszületnie a hozzá vezető gondolatnak. Mikor a szándék életre kelt, már csupán némi idő kérdése, hogy a gondolat szüleménye, azaz következménye fizikai síkon is megjelenhessen. A jótettek megvalósítása tehát ennyire egyszerű: gondold ki, akard és megvalósul! Egymás ellen harcoló, acsargó, egymást folyton túllicitálni próbáló kortársak helyett, az örökös békétlenség és kicsinyes belharcok helyett kedves figyelemtől és csupa jó szándéktól hajtott embertársakat kívánunk minden Kedves Olvasónknak, mindannyiunknak az új évezredben és még a hátralévő régiben is! Új Hevesi Napló 3
