Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 1. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Letisztultan és kegyetlenül

hattyú tollán holdfény szórt ködét csillantja meg

Fecske Csaba környezete, világa a lecsupaszított individuum. A társ, a fertőtlenítő szagú kórházfolyosó, az emlékek gyűrűjében az egykorvolt fíckós mozdulat. A kegyetlen őszinteség, a sebeit kitakaró-kitáró költő megdöbbentő nyíltsága:

egy hónap múltán, hogy tükörbe néztem nem ismertem magamra a tükörképben hát én volnék ez a leépült alak a hamuszínű bőr a lefittyedt ajak

Az ötvenéves költő katarzisa ez a kötet. Az Éden elveszett, Kháron ladikja pedig már ott köröz az élhető szigetet körülölelő csatornában. Fájdalmasan szép versek szólnak a lét bizonytalanságáról, arról az állapotról, amikor a fényképezőgép blendéje már bekattan az exponálás után, és megismételhetetlenné válik minden gesztus, a történet megtörtént. A lírikus felnőtté vált, már nem a külsőségekre, felületekre, alakokra és formákra reagál, fontosabb lett a pillanat, mikor az Isten elengedi az ember kezét, s figyeli: vajon az át tud- e lépni rajta? Úgy tűnik. Fecske Csabának sikerült.

Szólni kell Urbán Tibor illusztratív rajzairól is - kitűnően kiegészítik ezt a fájdalmas-őszintére faragott-csiszolt versvilágot.

Majd máshol, máshogyan. Pedig lehet, hogy Fecske Csaba nem tudja: de beérkezett.

Legyünk bátrak, amíg a tavasz visszanyeri minden önbizalmát.

78

IX. évfolyam 1. szám - 1999 január