Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - SZÍNHÁZ, ZENE - Jámbor Ildikó: Berci béka útkeresőben
Jámbor Ildikó Berci béka útkeresőben (A Harlekin Bábszínház legújabb bemutatója ürügyénj Viszonylag rövid, egy hetes kihagyásokkal három bemutatót is tartottak az egri Harlekin Bábszínházban. A Bibliai meséket Simándi Anna vendégrendezésében, majd Csukás István Ágacska című meséjének adaptációját Berci béka és barátai címen, végül a Hókirálynőt, a klasszikussá vált Andersen-mesét. Sziki Károly egyszer már színre vitte az Ágacskát. Igaz, akkor még nem volt a Harlekin Bábszínház igazgatója, hanem olyan színész volt, akit a színházművészeten belül valamennyi irányzat és műfaj érdekel és megérint, s aki nyitott az ismerkedésre, sőt keresi a lehetőségeket. Ha jól emlékszem, ez a darab volt az első, vagy az elsők egyike, amelynek révén ismerkedett a bábszínpad lehetőségeivel. Az érdeklődés, a nyitottság oka, hogy élete egy adott pillanatában felvállalta, fel merte vállalni a bábszínház-vezetés nehéz feladatát, ha mégoly göröngyös úton és buktatókkal teli körülmények között. Az akkori előadásra már nem emlékszem tisztán: a mostani maszkos játék előzményének tekinthető, de alapvetően más volt, azt hiszem. Az Ágacska-történet arról a mindannyiunk által megélt, megtapasztalt szituációról szól, amikor a gyerekember keresi önmagát, saját énjét, identitását. Ágacska (a november 29-i bemutatón Majoros Ágnes, a budapesti Kolibri tagja játszotta vendégként kitűnően) keresi önképét a gombánál, a kacsáknál, az egérnél, a békánál. Valamennyiükre hasonlít, de egyben el is tér tőlük. Sok viszontagságon és szeretet-teli epizódon kell átesnie, mire rádöbben: ő egy ágacska, egy nagy fatörzsből eredő fiatal hajtás: emberlehetőség, amely nagyszerű és kicsiny is egyszerre. Magára találásában terelgeti őt a Művész, aki hol atyai barátja, hol segítője, hol tükörképe. A bemutatón (mint mondták Virág István betegsége miatt) ezt a figurát maga a színész-rendező (igazgató) Sziki Károly játszotta sok ötlettel felszabadultan színészi tudásának gazdag eszköztárát felhasználva. Nemcsak az előadásnak vált javára ez a gesztus, hanem azt hiszem, önmaga és a társulat számára is jelzésértékűnek mondható. Lelki értelemben is kezdi elvállalni a bábszínházát, nemcsak a nagyszínház kistestvérének tekintve, hanem valódi műhelyként feltételezve azt. Ez a maszkos játék, azért mégiscsak bábszínház, hiszen az álarcos jelmezes élő szereplők mellett számtalan technikát alkalmaz a rendező: az ámyjátékot, a tárgyanimációt. A művész (író?) szobájában a tárgyak életre kelnek, megelevenednek, a ruhadarabok átváltoznak. Az állatok vízbebukását nemcsak a színpad előterében látjuk, hanem vetített vásznon nyomon követhetjük a víz alatti történéseket is. A társulat tagjai és vendégművészei, akik a darabban szerepelnek, teljes lélekkel vállalják a csapatmunkát (tudjuk, amúgy nem mindenki) s mintha már kezdenének nemcsak Ágacska (A további előadásokban Klepács Andrea játssza), hanem a Művész barátaivá is válni. Berci béka (Lázár Attila), a három kacsa (Barát Zoltán, Albu Erzsébet, Golen Új Hevesi Napló 73
