Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 6. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: 14 stáció

te vagy a lényeg és a lényegtelenségnek szent vára A „csontokba szorult ezer félelem” képei a Máger Ágnes rajzai. Öntörvényű mű­vész, akit rajzolni Szalay Lajos „tanított”, s akinek terepe a grafika mellett a festészet első­sorban, bizonyítják ezt például a szendrői templom szakrális képei, a svájci Eglisau számyasoltára, vagy a miskolci Ige temploma alkotásai. A mondanivaló primátusa mellett a formát is fontosnak tartja, hiszen a vonalak ugyanolyan pontos aurát teremtenek egy-egy jelenet köré, mint a megfelelő dikciójú verssor. Máger Ágnes az arcra fekteti a hangsúlyt, egy-két vonalból teremti meg a tragikum és fenség vízióját. György Horváth László versciklusa a Szentírás és a Magyar Antik (a zsoltárok, a népballadák és népdalok archaizmusa) kettősségén és egymásba olvadó mélységén alap­szik. Máger Ágnes finom mívű és katartikus rajzai pedig a versbetétek egyenrangú társa­ként jelzik azt a fajta lehetőséget is, amely a teologikus gondolkodás tanítását direkt módon közvetíteni tudják egy laikusabb olvasó-művészetkedvelő tábor irányába. A Via Dolorosa-kötet egy dramatikus hajlandóságú írástudó lelkipásztor és egy professzionális képzőművész találkozásából született - recenzens hite szerint belső szükség- szerűség, predesztinált találkozás következményeként. Örülnünk kell a Lux Kiadó újabb kötetének (dr. Szathmáry Sándor vállalkozása), kívánva sokkal több olvasót a kiadványnak, mint a szűkös példányszám megengedhetett. Literátus, miszticizmusra pozitíve hajlamos ember asztalán, könyvespolcán desz- szert lehet e karcsú kötet, a deus immensae majestatis, a vételen fölségü Isten parányi szegmentje. Akár katolikus, akár protestáns vallású az irodalomkedvelő olvasó, hiszen a szel­lemi-lelki út - vallásoktól függetlenül is - az egyetlen útvonal, amelyen kizárólag a minden­kori ember képes járni az egész látható világmindenségben. A csend és a fenség: a hit imája a magány csendjében. 78 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június

Next

/
Oldalképek
Tartalom