Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - KÖZÉLET - Martinovitsné Kutas Ilona: Makótól – Makóig
gyermekeimnek karácsonyi sportnovella szereplők: szüleim, testvéreim, férjem, gyerekeim, edzőim, városaim Nem Makótól Jeruzsálemig, hanem így, Makótól - Makóig. Ez pedig kétféle hagymát jelent, egy sorozat hagymát a fejünkre, és három hagymácska alakú érmét, valamint két időhatárt: 1957-től 1997-ig, vagyis 40 évet, és közte azt a sok szépséget, élményt, amit nekem a mozgás, a sport jelent az életemben. Vegyük csak sorba! Pesten a Róna utcai templomkert Limanova téri oldalán, a házunk (a papiak) bejárata melletti piszkosfehér falnál kezdődött. Oda dobáltam a labdát: ,, Egyelőre, két kettőre, három hatra, hat kilencre, üsd ki tízre, tizenegyre, gyertyatartó, vaskoppantó, egy a falra, tíz a földre!" Aztán már lassan száz a földre lett. egymással versenyeztünk, hogy ki tudja tovább folyamatosan pattogtatni a labdát a földre. Kisebb testvéreim, Ágnes, Bálint, meg a szomszéd Zsuzsi és Kati játszott ott velem, a bátyáim, Laci, Gabi, Péter már nagyok voltak, másfelé vitt az útjuk. Szóval a gömbérzékem ott edződött először, a labdás kiszámolós játékban. Aztán nyolcadikos koromban Nagy Imre tornatanár úr elküldött a Postás kézilabdások közé, akik ifjúsági toborzót rendeztek: aki szeretett labdázni, elmehetett kézilabdaedzésre az Egressy útra, ami a Róna utca elejénél volt. Mi a 197. számban laktunk, a Róna utca végén. A Postással mentem Makóra NB-I-es meccset játszani. Én ugyan csak a kispadon ültem, mert edzőnk, Méray Feri bácsi érettségi után nem engem mindig kihagyott a kezdő csapatból, mert „rám nem kehet számítani”. Három éven keresztül mindig felvételiztem valahova, mindig úgy volt, hogy továbbtanulok, tehát elhagyom a csapatot. Bár mindig maradtam, játszani nem sokat játszottam, csak az edzéseken élveztem a labdázást. Szóval Makón megvertük a helyi csapatot, és a lelkes, mérges közönség jól megdobált bennünket - stílusosan - hagymával. A Makótól - Makóig címnek ez az egyik fele, a másik fele az a három hagymácska alakú érem, amit most, 1997 novemberében nyertem a makói szenior úszóversenyen. Négy számban indultam (50 mell, 200 vegyes, 100 mell és 50 hát) és három érmet nyertem, két ezüstöt és egy aranyat. Szép kis hagyma alakú érmeket készítettek ere az alkalomra, és a VI. korcsoportban (50-54 évesek) egyszer a dobogó legfelső fokára állhattam fel, kétszer meg ezüstöt érdemeltem. Persze csak azért, mert véletlenül ezen a versenyen nem volt olyan igazi úszó kortársam, aki előbb ért volna célba, mint én. Szóval a hagymadobálástól a hagymácska alakú érmekig tart sportágaim története. A kézilabdázással kezdődött, ami aztán egészen 39 éves koromig tartott. Már háromgyerekes mama voltam, mikor még mindig játszottam meccsen Szegeden. A Tervező 60 IX. évfolyam 6. szám - 1999 június
