Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szecskó Károly: Emlékezés az első önálló magyar nyelvű tanítóképzőre
le. Az egri képző az 1920-21-es tanévben tért át az ötéves képzésre. Az ötéves képzés tartalmát az általános irányú és szakmai képzés nagymérvű összefonódása jellemezte. Ehhez járult még a harmadik funkció, a kántorképzés. A hármas képzési feladat megvalósítását 20 tárgy szolgálta. A tantervi anyag magában foglalta a hit- és erkölcstant, valamint neveléstudományi, közismereti, gazdasági, művészeti tárgyakat, testgyakorlást és kántorképzést szolgáló tárgyakat. Az 1938. évi XIII. és XIV. törvénycikk megszüntette az ötéves képzést. A törvény értelmében a tanítóképzőket tanítóképző akadémiákká kellett volna átszervezni oly módon, hogy alapozó intézményként a törvény létrehozta a négy évfolyamú és érettségit adó gyakorlati jellegű líceumot. A líceum tantervét úgy állították össze, hogy növendékei elsajátíthassák mindazokat a közismereti, lélektani, neveléstani, ének-zenei, stb. alapismereteket és készségeket, amelyekre épülve a kétéves tanítóképző-akadémia a szakképzés feladatait látta volna el. Az érsek 1938. június 28-i leiratában elrendelte, hogy az egri képzőt fokozatosan líceummá kell átszervezni. Egerben a líceumi oktatásra alapozott tanítóképzésre már az 1938-39-es tanévben áttértek. A gyors áttérés lehetőségét az teremtette meg, hogy az iskolafenntartó főhatóság az 193 7-3 8-as tanévben jelentős anyagi ráfordítással újjáteremtette a képzés tárgyi feltételeit. Ekkor az intézetet teljesen új bútorzattal, berendezéssel és felszereléssel látták el. A gyakorlóiskolát pedig az eddigi osztatlan, hatosztályos népiskolából részben osztott kéttanerős intézménnyé fejlesztették. Méltó elhelyezést kaptak a szertárak, a tanári és az igazgatói szoba, a szülői fogadó és a gyermektanulmányi-pedagógiai múzeum. Az újjáépítéssel az intézet az ország egyik legszebben és legkorszerűbben felszerelt tanítóképzője lett. Az 1940-41-es tanévben a volt Kánicz-féle házban korszerű, 120 főt befogadó internátust nyitottak, ahol a növendékek - viszonylag olcsón - elhelyezést kaphattak. A líceummal kombinált tanítóképzés terve azonban 1942-ben felborult. Az új iskolatípusnak mindössze három évfolyama alakult ki. A negyedik osztály kiépítésére már nem került sor, mivel a bécsi döntések után megnövekedett ország tanítókkal való ellátása megkövetelte a folyamatos képzést. Ennek érdekében a tanítóképző negyedik és ötödik osztályait hozzácsatolták a líceumi I-III. osztályokhoz. A növendékek nemcsak Heves megyéből toborzódtak, hanem az ország más megyéiből is. A tanulók túlnyomó többségükben kétkezi dolgozók - szegényparasztok, kisbér- lők, bányászok, gyári munkások, hivatali altisztek - gyermekei voltak. Nem véletlenül nevezték a képzőt a „szegények egyetemének”. Az intézet növendékeinek származásából következett, hogy az iskola falai között különösen az 1930-as évektől élt egy népiségtől átitatott és demokratikus irányba mutató szemlélet is. A diákok a nemzet nagy sorsfordulóitól sem tartották távol magukat. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején számos diák beállt honvédnek. A képző tanárai a növendékek önálló alkotó munkára nevelését s tanítóképzés egyik fő feladatának tartották. A képző pedagógiai és irodalmi körében minden lehetőség megvolt arra, hogy a növendékek képességeiket kibontakoztathassák. Az 1930-as évek első felében a növendékek közül Szántó Jánosnak, majd Merényi Hugónak egy-egy verskötetete jelent meg. Az irodalmi önképzőkör a 30-as években két tagjának válogatott verseit jelentette meg külön-külön kötetben, saját anyagi erejéből. Később országos felhívás alapján Húszévesek címen egy antológiát is kiadott, helyet adva benne az ország többi tanítóképzőiben tanuló diákok tehetséges alkotásainak. 46 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
