Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - KÖZÉLET - Löffler András: Népszavazás vagy/a/mit akartok?
Löffler Aktor Ás “NepsrAVArÁs VA£Vj A/mit AkArtok? A népszavazás aláírásainak összegyűjtéskor a kezdeményezők a demokrácia győzteseként ünnepelték önmagukat. Úgy tettek és azt próbálták elhitetni, hogy a népszavazás kiharcolása valamiféle kisebbségi ármány elleni küzdelem mérföldköve. Aztán a kezdeményezés kínos meghiúsulását követő magyarázkodás és mellébeszélés már a demokrácia szégyenének tekinthető, már csak azért is, mert az nem más volt, mint a nép, a választó átverése. A népszavazást kezdeményezők és pártolók csak azt az egyet nem ismerték be, hogy törvényes eszközökkel az önkormányzat korábban törvényesen meghozott és ezáltal kötelezően végrehajtandó határozatát, melyet az uszodakérdésben hoztak, képtelenek voltak lesöpörni. Ehhez ugyanis nincs meg a választó által legitimált politikai akarat, az önkormányzati többség. Tény az is, hogy a lakosság többsége nem akart népszavazni. Ösztönösen ráérzett arra, hogy nem lehet a helyi politikai gyakorlatává tenni az önkormányzati döntések s szerződések politikai célú, népszavazással történő felülvizsgálatát. A választó nagykorú és tudatában van annak, hogy az uszodaügyben kezdeményezett népszavazás bizony a politikai szédelgés kategóriájába tartozik, különösen úgy, ahogy Egerben szervezték. Minek másnak lehet nevezni a metróépítésben érdekelt szabaddemokraták vezérének, Magyar Bálintnak vagy a gyöngyösi képviselő Fodor Gábornak az ízléstelen akcióját, amikor arról győzködték Eger polgárait, hogy nem kell ide uszoda! Az egri ember megint bölcs volt, mert nem engedte, hogy az önkormányzat végleg működőképtelenné váljék. Ezért elutasította a népszavazást. A választó természetes jogérzékével felismerte azt is, hogy a népszavazás kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a lakosságot véglegesen megossza és végérvényesen ellehetetlenítse és elkendőzze a felelősségrevonást, ami az uszodaügyben törvénysértés és szerződésszegés nyomán már nyilvánvalóan időszerű. Nem kétséges az sem, hogy a népszavazást kezdeményező alpolgármester politikai és szakmai értelemben alkalmatlan e felelős tisztség ellátására. Szerencsés lenne, ha lemondana! Nem kémek Eger város polgárai abból sem, hogy polgármestere Budapestről adresszált szabaddemokrata diktátumok foglya és emiatt már teljes koncepciótlanságba és inaktivitásba süllyedt. Felvállalta a szociálliberálisok fővárosközpontú, nyílt, vidékellenes politikáját. Politikai tévedés az új városvezetők részéről a kormányzati politikával történő szembenállás uszodaügyre történő transzformálása. Vállalva a választási időszakra a város hátrányos helyzetét, mazochista módon tűrik az eleve elrendelt kudarcot. Erre a választók nem adtak felhatalmazást. Milyen felelősségérzettel bírnak a város vezetői, akik képtelenek felülemelkedni a pártérdekek diktálta téveszméiken? Hisz még ezekben a választó? Aligha! Ez lenne az egri polgár érdeke? Biztosan nem! A népszavazás elutasítása arra is bizonyság, hogy a város fejlődni akar, értékteremtésben érdekelt, nem pedig a rombolásban. Kétségtelen, hogy a fejlődés szimbóluma az uszoda-beruházás. Fontossága nem vitatható, jelentősége pedig a méltán híres egri építészeti alkotásokhoz mérhető. A beruházás leállítása az egri polgár kisebbségi értését növelné, önbecsülését gyengítené. Az ügy körül gerjesztett hisztéria kísértetiesen emlékeztet a Caritas meghiúsítására, ahol mai értéken számolva is majd félmilliárdos külső forrásból finanszírozott, szociális beruházástól fosztotta meg a jól stimulált „népakarat” a várost. A politika pillanatnyi viszonyai romboltak testet, lelket, hitet, gondolatot és mindent, ami a jövőnek szólt és mást akart. Mellesleg az uszodahisztéria Új Hevesi Napló 57
