Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Radvánszky Anikó: Alkímia
jellemző sajátossága - egyre inkább kiegészül az esztétizálást a deszemiotizáció eljárásával tagadó avantgarde művelettel. Nagy természetességgel kezdi alkalmazni a laza asszociációkra épülő montázsverset, és az egyszerű beszédnek látszólag teljesen hátat fordítva a szürrealisták vívmányát, az automatikus írást idézik müvei: „Elszalasztott megrendülések az ABC sorrendjében, valószínűségszámítás képletei szerint. Für Elise-hangulatok a süllyesztőben: elfújta a szél köldökök arany hímporát. Mehetnek a szegénylegények az útifüvek eliziumába. Milyen volt szőkesége akkor este, midőn torokfájás kínozta s papírzsebkendőbe temette lázadó vírusait: sohase tudják meg a szertartások gáncsnélküli mesterei. Április bolondja az ananászhegyek árnyékában. Mondják meg, uraim, őszintén, ki dugta el a cipellőmet? A sétapálcám már nem is érdekel.” (Clairflampolzithastcantos) Az önműködő írás segítségével felszínre kerülő mélytudati elemei és a külvilág elemei egyensúlyba kerülnek.”2 - fogalmaz így az irányzat kitüntetett módszeréről Éluard, és Tűz esetén is konstatálható tény: a művészetet elvető módszer nem tud felülkerekedni a művészeti beavatkozást igénylő költészeti gyakorlaton. Az értelmetlen lét végleteiben megmártózik, de a legtöbb esetben az asszociációs körök középpontjában a lírai én marad, akinek fegyelme uralkodik a szón. A költészet nyelvével történő ilyen jellegű kísérletezés terén Tűz az itthoni irodalom csak egynéhány alkotójával rokonítható. Hazai tájékon Kassák Lajos, a fiatal József Attila, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Nagy László, valamint Juhász Ferenc szórványos kísérletein kívül a szürrealizmus nem eresztett gyökeret. Az avantgarde-on kívül és a magyarországi költészet - intarziák formájában is tetten érhető - jelenléte mellett, hazájával ellentétben az amerikai kontinensen jelentős sikereket arató Thomas Dylan poétikájának hatásával is számolhatunk. A rendhagyó walesi poéta, mind Cecil Day Lewis által a „tört képek szisztémájának” nevezett, a diszparát elemeket összefűző asszociatív képserege, mind a természetnek, szerelemnek egyként hódoló, keresztény szimbólumokat felhasználó miszticizmusa Tűz versvilágával rokonítja. Hovatovább mindkettejüknél azonosítható ritka jegy, hogy bizonyos mértékű zárt forma keretében engedik szabadjára képzeletüket. Dylannek - kritikusai szerint - fontosabbak a hangok, mint a vers értelme, látszólag sokszor zabolátlan műveit szigorú verstani, vagy logikai szabályok alapján készíti el. Tűz, aki kezdettől kedveli a kötött formát (különösen a szonettet), a szabadversek térhódítása idején is minimális szövegszervező elvként megmarad a gondolatritmus, vagy akár a szavak hangzó zenéje mellett. A költő tanulmányt is ír Dylanről, és a következő példa láthatóan igazolja feltevésünket: „Fellegtoronyban, hejhó, Kántáló bagolyfeleség, A rezgő utat beholdsugározván Ki meríted a völgy-szarvast halálba! Ónnal mért sósvizen, huj, Gyűrűs galamb, te vedlett, Új Hevesi Napló 39
