Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 5. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Homonnay Sándor: Monstranciák

rolt is, de amikor az áramat kellett volna kifizetnie, akkorra duzzadt pénztárcája annyira leapadt, hogy ő se volt képes az értem járó összeget kifizetni.

E harmadik vásárló után már türelmetlenkedtem mostoha sorsom miatt. Azt hittem, hogy örökre itt kell maradnom, ebben az unalmas környezetben várakozva. Türelmet erőltettem magamra és türelmem a kívánt eredményt meg is hozta hamarosan. Új vevő érkezett. Komoly tekintetű férfiú, aki miután sok mindent megtekintett, engem is szemügyre vett. Neki is megtetszettem, és hogy megvásárolhasson, még az óráját is zálogba hagyta.

Örvendeztem, ujjongtam, mert új környezetembe kerültem. Amint új helyemen körültekintettem, megszeppenve vettem észre, hogy itt is van valami kohóféle, melyből olykor elviselhetetlen forróság áradt. Van itt pöröly, reszelő, kalapács, üllő és sok más eszköz, melyekkel kapcsolatban rossz előérzetem támadt. Egy ideig nyugton hagytak, majd foglalkoztak velem. Ezzel a szenvedések új sora következett. Kalapáltak, nyújtottak, csiszoltak, apró darabokra szedtek. Zúgolódtam, hogy miért nincsenek velem megelégedve. Annyi darabra szedtek, hogy azt sem tudtam, hogy tagjaim hol vannak. Majd tagjaimat újra összeillesztették. De egészen másképp, nem úgy, ahogy addig voltam. Alig tudtam magamon eligazodni. De ezek után nyugton hagytak.

Egyszer aztán olyan szerencsés voltam, hogy egy tükör elé állítottak. Megnézhettem magamat. Ekkor csodálkoztam ám el igazán. Hát én ilyen szép, ilyen csodálatosan ragyogó, ilyen gyönyörűen tündöklő is lehetek? Lelkemet túláradó öröm töltötte el. Egészen meg voltam magammal elégedve. Beláttam, hogy érdemes volt annyit szenvedni, csaknem a megsemmisülésig gyötrődni. Egyelőre csak egyet nem értettem. Ahogy eltűnődve szemléltem magamat, azt tapasztaltam, hogy köröskörül ragyogó, fényes darabokból vagyok és nagyon szép vagyok, de középen, ott... ott... nincs semmi. Ott üresség tátong. Ott miért nincs semmi? Azóta is ha visszaemlékszem, sokszor fáj, hogy bensőmben miért van az az üresség. Kezdettől fogva sejtettem, hogy onnan hiányzik valami, de nem tudtam, hogy mi. Egyelőre nem is tudtam rajta segíteni.

Életemben újabb várakozási idő következett. Ismét áruba bocsátottak. El is adtak egy különös ruhájú és igen kedves valakinek, akit nagy tisztelettel öveztek. Hatalmas tornyos épületbe kerültem. Ez lett a palotám. Palotámban nagyon tiszteltek. Olykor a tisztelet különös mértéket is élveztem. Ilyenkor bensőm üres részét is kitöltötték és oltárra kerültem. Az oltár körül és mindenütt a jelenlévők előttem leborultak, énekeltek, imádkoztak. Úgy éreztem, mintha engem imádnának és bensőmet kimondhatatlan öröm töltötte el. Máskor a csodásán szép palotámból valóságos diadalmenetben vittek ki az utcákra, terekre. Ott imádkoztak, énekeltek és velem áldást osztottak. Mindenki örült, ha engem láthatott. Szívemet, bensőmet túláradó öröm töltötte el és igen boldog voltam. Úsztam a boldogságban és még ezt is meguntam. Rájöttem arra, hogy engem mindig tisztelettel vesznek körül, de különös tisztelet csak akkor osztályrészem, amikor bensőm ürességét kitöltik. Úgy látszott, mintha minden tiszteletet csak emiatt kaptam volna. Mintha engem nem is tisztelnének, hanem csak azt, amivel vagy akivel bensőmet kitöltik. Az ünnepeltetés egyhangúságát is meguntam.

Pénz szerettem volna lenni. Bejárni az egész világot. Benézni palotába, kunyhóba. Látni, élvezni, hogy az emberek hogyan dolgoznak, verítékeznek érettem. Látni, élvezni, hogy birtoklásom mennyi örömet szerez az emberszíveknek, hiányom mennyi szomorúság forrása. Látni, élvezni, hogy hogyan lopnak, csalnak, rabolnak, sőt gyilkolnak is azért, hogy megszerezhessenek. Látni, élvezni, hogy hogyan áldozzák föl érettem nemcsak egészségü40

IX. évfolyam 5. szám - 1999 május