Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: A lista
deltetésének megfelelt, védte a megbámult hajópadlót s vétlenül viselte magán zaklatott korok igazságfordító szándékának jegyét. Kívül sötétség telepedett az ablakra. A hallgatás feszültebbre rándult; tanácstalan várakozás ült ki az arcokra.- Nem dobunk ki innen semmit és cserére sincs szükség - tért látszólag higgadt határozottságra Zénó, bár hangja fojtott volt, mintha csak magának mondta volna. Magabiztossága elhatározottságát illetően nem volt egészen meggyőző; a meglepetés imbolygó fantomjai még viaskodtak vele. Pulóveréből néhány beakadt apró faforgácsot pöccintett le. - Megvan már itt mindennek helye, nem változtathatunk rajta. Ez a kályha is most milyen jó lett, csak a kémény felé megy a füst. Nyáron érdemes volt átrakni - mondta, óvatosan átcsoportosítva szavait a berzenkedés vonulatától. Megkísérelte kerülő okfejtéssel leapasztani a lélek duzzanatát.- Végre megmarad a szilvalekvár. Nem kell vele a réseket tömködni - ingerkedett a fiú, miután felélénkült a témaváltásra. Ez a megjegyzése találó időzítéssel csapódott be a már-már elkenődő hangulatba s arcára rajzolódott, hogy gyarapította kamaszos önbizalmát. Keresgélt valamit táskájában, közben hot a biológiakönyve, hol a háromszögvonalzója potyogott ki belőle az ügyetlen fogás miatt. Zénó még mindig a kályha mellett állt. Akárcsak egy hadvezért magaslatról szemlélődne, úgy tekintgetett szövetségeseire s nézte a mozdulatok, műveletek menetét, irányítóik stratégiai megfontoltságát vagy ötletszerűségét, a begyakorlottság célirányosságát vagy az erőltetett kivitelezést, közben a vasalástól figyelmét mindjobban elvonta a „táskás kutatómunka”. Mi lehet az, amit fia ennyi igyekezet után sem talált még meg? Ugyan miféle rend van abban a táskában? Közelebb indult. Végére kívánt járni a dolgoknak, egyúttal említeni akarta a rozsdás reteszt is Miklós mesterfokú smirgliző képességével együtt, amikor hirtelen még egy holmi hullott ki a táskából, épp előtte. Megrettenve emelte föl.- Hiszen ugyanilyen notesz volt... - szaladt ki önkéntelenül a száján, elhallgatva a folytatást. A sárga notesz borítólapján - vélhetően utólagos nyomdai eljárással - egy Kos- suth-címer állt, alatta pedig nosztalgikus mementónak tűnő felirat cicerós betűkkel: Renovatur glória Hungáriáé. Egyszerre emlékébe idéződött a tavalyi eset. Fegyveres civilek érkeztek Pásztó felől. Csúnya, ködös idő volt; gondjaiba merülten a csemetéző asszonyokhoz igyekezett a további ültetési tervet megbeszélni, amikor meglepték. Egy másodperc alatt, hang nélkül, félelmetes eleganciával ugrottak le a viponról és vették körül, mintha a kéksávos alakulatról mintázták volna a gyakorlatot. Lódenkabátban, ballonzubbonyban, az egyik golfnadrágban szökdécselt. Ha történetesen nem látják nála a puskát, biztosan továbbhajtanak. Névsort követeltek tőle. Listát, és egy sárga noteszt tartottak elé.- Maga okos ember, tudja, hogy kikre vagyunk kíváncsiak. Megírja szépen, utána visszakapja a munkaeszközét - mondta a vezetőjük és megkocogtatta a Mauser závárzatát. Iszonyatos döntésre volt kényszerítve. A veszedelem fojtó görcse lüktetett torkában, amíg habozott, amíg a kétely mesterkedett vele és nem gyűlt össze a bátorsága a visz- szautasításhoz. Életének legdrámaibb pillanatait élte át. Megpróbált kitérni, megpróbált időt nyerni dőre magyarázkodással, érveléssel, a menekülés módját keresve. De elfolyt minden esély. A bezárult körből racionálisan, vér nélkül csak egyféleképp látszott a kijutás. Lábai remegni kezdtek, gyengeség és hideg borzongás szállták meg. 24 IX. évfolyam 5. szám - 1999 május
