Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Egy praemortalis emlékkönyv
Káló Béla <Egp praemortafts emféRRönpv Cs. Varga István: Költő a Bódva-völgyben 1998-ban, Kalász László 65. születésnapján jelent meg Edelényben Cs. Varga István Költő a Bódva-völgyben című munkája, s alig egy esztendőre rá a szalonnái lírikus már nem élt. Az emlékkönyv elsősorban kismonográfia, Kalász költészetének „valódi értékeit tudatosító nagyobb tanulmány része”, s mellette az életműből kiszűrt szubjektív versválogatás, a kalászi oeuvre kvintesszenciája. Cs. Varga István érdeklődési területe Németh László, Jeszenyin és Nagy László mellett a szalonnái költő életművét is érinti, s ennek a személyes okon túl (baráti szálak, földrajzi kapcsolódási pontok) talán oka a vidéki léthelyzet is, a vélt vagy valós marginalitás tudata. Ez okozhatja, hogy e kötet nemcsak irodalomtörténeti szempontú pályarajz, de személyes emlékek memoárszerű fölidézése, sőt az észak-magyarországi tájegység kivonatos-vázlatos etnográfiai-történeti leírása is. „Omló tarisznyavárak, várromok, kolostorfalak maradványai, a Bódva-völgy legenda- és mondateremtő földje, kemény természeti emberek világa nevelte Kalászt költővé” - írja a monográfus, előhívta azt a tájékot- régiót, melynek szeretete tartotta helyben évtizedeken át a költőt, de ahonnan él is vágyódott „kormot lélegezni, hogy tágabb szelek bugyogtassák” ingét. Kalász a Hetek költőcsoport tagjaként (Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Rajfai Sarolta, Ratkó József és Serföző Simon mellett) vidéki Orfeuszként egy egyre összetettebb dalformát választott permanens kifejezőeszközként, s művelt unisonóban, otthonosan és egyenletes színvonalon. A szürrealista népiség, mágikus - szabad asszociációs, földszagú versezet, a már- már a református prédikátorok dikcióját követő zsoltáros kifejezőeszközök - amelyekben kimondva-kimondatlanul is Nagy Lászlót követte az egész völkisch-nemzedék - Kalásznál egyszerűbben, „népdalosabban”, s főként ironikusabban jelentkeznek. Cs. Varga István számtalan pályatárs, literátor véleményét idézi, s szemlézi konzekvensen a kalászi életmű kapcsán, több oldalról is bemutatva eme jelentékeny költészet értelmezési lehetőségeit. Cs. Varga erősen karakterizáló irodalomtörténész, aki szépírói kvalitásainak )is) köszönhetően szívesen „tekint ki” a vizsgált textúrából, s az összefüggések, szempontok tudományos szövetéből ki tudja bontani az egyénit, az emberit. Kalász László „derűs, könnyed, fanyar, borús, diszharmonikus, groteszk” (hamarjában ennyiféle jelzőt számolt össze a recenzens) líráját analizálva Cs. Varga eljut az atomig, a kalászi versvilág fundamentális építőeleméig, melynek lényege az őszinteség és a hitelesség. A tudatos „horizontszűkítő” költői attitűd („a Madár izgat nem a Hold”) felismerése szintén az esszé-tanulmány revelációi közé tartozik. A költő nemcsak saját régióját ismerte, hiszen kitekintett onnan a tágabb haza felé is, de a provincialitás ki nem mondott ön-fájdalmas tudata (még ha a szélesebb közvélemény nem is így érezte, látta) egész életében ott motoszkált minden mozdulatában és verssorában. Ahogyan írja a bódva-völgyi, Cserehát környéki vidékről: „S hogy ismerem! Emberei életét, gondolatát. Újat nemigen tud mutatni. Talán az emlékezés tehetné szivárványosabbá, s szépítő patinát a távolság Új Hevesi Napló 77
