Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Gál Péter: Israel
(Slaragl A nappal eladta mindenét Kergén forog S az asszonyok, a Rachelek, a Máriák, a kútra mennek vízért Mint a zelóták; a Nap oly támadó és kérlelhetetlen Miféle fény ez? Hogy negatív vagyok már, olyan éles Csak kontúrjaim maradtak Elmosódott s minden remeg a földöntúli fényben A Szentély kövei közt a folyosó Valaha illattól nedves utca Örök valóság, örök álom Jézus jön szembe Ő már megbocsátott A Város, mint egy seb, olyan lett Az árnyék az egész teret befedte Semmi nesz Csak a gondolatok zizegnek A térdre roskadt alkonyaiban testek hevernek szerteszét Mit keresek itt? Madarak vonulását, téglavetők sikolyát, csillagot, sófár hangját, halott szemeknek ragyogását, apám ősei köveken hagyott nyomát Hol az kő? Melyik az utca? A mi világunk hol van? A dómmagányú holnapokba dohlepte fátyol fércei lógnak Szakadozik és pókhálósán foszlik Gyermekkorunk korhadni kezd és lassan összeomlik Úgy fáj az út Zsidó voltom halotti ruha rajtam Áldás és átok és átkozott az áldás
