Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XI.
az eszméletlen disznó utolsó, reflexszerű kirúgásai ezek, de érezte, hogy a gyöngygolyó megtette a magáét. Reszkető kézzel nyúlt a cigarettájáért és rágyújtott. Nagyon ízlett neki a mélyen leszívott, zamatos füst. Különösen jól érezte magát. Megnyugodott. A vendéglátó társaság kísérője a lövés irányából ítélve azonnal tudta, hogy Imre bácsi puskája szólalt meg. Őszintén kívánta azt, hogy lőjön valamit a kisöreg, s amikor már a madárfúttyös erdőt melegen sütötte a reggeli nap, elindult, hogy összegyűjtse a leállított vendégeket. Senki más nem adott le lövést. Imre bácsi ugyanott állt, ahol hagyta, szájában cigaretta, puskája megtörve lógott a vállán.- Imre bácsi! Lőni tetszett, ugye? Megvan-e? - érdeklődött kedvesen, kíváncsian, amikor odaértek hozzá.- Úgy ítélem meg, édes fiam, hogy meglőttem, de én még nem néztem meg, hogy mi az, mert engem, ugye, ideállítottál, hát én itt is maradtam, úgy, ahogyan azt kérted.- Na, de hol van, amit lőni tetszett? - jött a türelmetlen, újabb kérdés.- Ahol, ni, fiam! Ottan az árokban lehet, mert ottan akart kijönni, de nem hagytam - s mutatja kezével az irányt. A kis csapat egyszerre indult el, a sor végére Imre bácsi is beállt. Az árok alján ott feküdt a disznó. Úgy, ahogyan oda visszacsúszott. A gyöngygolyó a homlokán fúródott be. A házigazda azonnal látta a nem mindennapi, öreg remetét. Nem sokat tévedett még a kilókat illetően sem. Zsigerelten 146 kg-os kant lőtt Imre bácsi, teljesen ép, 21 cm-es agyarakkal. Amikor átvette a sebvéres töretét, a vadásztenyerek döngő tapsán túl a hangos éljenzéstől is zengett a határ. Őszintén örült mindenki, boldogan ünnepelték az akkor még hallgatag, de már könnyes szemű kisöreget. Aztán, amikor már a zsigerelés és a fényképezés is megvolt, és a gyönyörű vad szájában az utolsó falat búzával a terítéken várta az elszállítást, Imre bácsiban akkor tudatosult mindaz, amit a hetvenegyedik nyarának e gyönyörű hajnala hozott el neki. Akkorra döbbent rá, hogy elejtette élete első disznóját, s hogy ez a disznó nem akármilyen zsákmány. Élete vaddisznója. Mert ezek az agyarak minden vadász számára a legkívánatosabb trófeát jelentik, ezek az agyarak a számtalanszor megálmodott „nagy disznó” fogai, s ezek képezik a szent Dianához való „könyörgés” titkos tárgyát. Imre bácsi akkor már tudta, hogy nem volt az véletlen, hogy pont őt állította a felvezető oda, s a boldogság az eddig szégyenlősen visszafogott öröm most buggyant ki csak belőle igazán. Imigyen:- Drága kisfiam! Hát hadd köszönjem már meg neked ezt a csodálatosan szép napot! Tiszta lelkemből mondom, hogy az életem kevés ilyen szerencsét és örömet adott. Köszönöm ezt neked. Hálásan megköszönöm. S megölelte, két oldalról arcon csókolta, s könnyes szemmel ütögette kérges nagy kezével vendéglátója hátát. Új Hevesi Napló 9
