Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim I.
Piülfúíht útjaim ßbh\t I. A következő, 1931 év tavaszán Svájc térképét vettem elő. Mert bár nehezen tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne újból Bretagne szívembe zárt tájait és M. Scarabin népes családját keressem fel, mégis Svájc mellett döntöttem. Vonzottak egyrészt a magas hegyek, amiket annyira megszerettem Ausztriában, s amelyeknek távoli, fehér hótarajával a felhőkbe vegyülő karéját a vonat ablakából már keresztül utaztamban megismertem, másrészt Szegő (Gyergyai) Berci az ottani elhelyezkedés terén is segítséget ígért. A záróünnepély után hamarosan újra repített a gyorsvonat Bécsen, Ausztrián keresztül megint új tájak felé, új emberek körébe. A salzburgi - most már szinte kötelezővé vált - megállás arra volt jó, hogy a nehéz évi munka után kezdődő édes pihenésnek első napjai helyi ízekkel, színekkel fííszere- ződjenek, tarkuljanak. A barangolások a városban, a kisebb-nagyobb kirándulások a környéken - közelből és távolból -, apró részleteiben és a Salzach völgyébe belehelyezett globális mivoltában - egész életre válóan álmaim és vágyaim városaként szívem kellős közepébe helyezték ezt a gyönyörű helyet. Zürich, Bern, Genf - ezek a városok voltak egy-egy nap időtartamára állomáshelyeim, hogy azután Lausanne-ban találkozzam Szegő (Gyergyai) Bercivel. Zürichben is, Bernben is elveszettnek éreztem magam, mert amikor a helybeliek „zwitzer ditsch” (schweizer deutsch? - a szerk.) - beszédét hallgattam, szót sem értettem belőle. De ha valakit megszólítottam, az illető legtöbbször hochdeutsch vagy francia nyelvű tájékoztatást adott érdeklődésemre. Zürich - kék tavának s az azt körülölelő magas hegyeknek szépségétől eltekintve is - nagyon kellemes benyomást tett reám tisztaságával. Bem már egészen más táj arculatát fedte fel előttem. Középütt mintegy szigetként kiemelkedő központi városrészével, ennek régi utcáival, hatalmas katedrálisával, amelynek tornyáról tekintetem messze körben átfoghatta a tájat, élesen belevésődött emlékezetembe. Mivel a város nevét a Bären (medve) szóból eredezteti, főutcájának végén egy erre a célra kiképzett gödörben néhány barna medve fogadja - mint a város névadója - a helybeliek és külföldiek kedveskedésének sárgarépa és édességek alakjában történő megnyilatkozását. Bohókás látványt nyújtott az öreg medvepár még talán iskoláskorig sem jutott két kis mackója, amint a verem közepéből kiálló csuszkafák alsó ágait hiába próbálta hátsó lábára állva s szünet nélkül újrázgatva elérni. Százszor megkísérelték, százszor sem sikerült. Valami kevés köz mindig elválasztotta a mellső lábak vágyakozva kimeresztett körmét az ágtól. Bizonyára elérték végül is - én nem győztem kivárni -, mert nőhettek is közben, meg az öreg medvék is időnként - két sárgarépa ropogtatása között - lomhán nekiindulva félretolták kicsinyüket, azután egykettőre felkúsztak a fa legmagasabb csúcsára.- Hát így csináljátok, kölykek - mormoghatták kicsinyeik felé, amikor puhán újból leereszkedtek, hogy leülve s fejüket figyelmesen körüljártatva váiják, honnan repül be a produkcióért valami újabb finom falat. Soo-Sá^Új Hevesi Napló 23
