Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Gyöngyösi századok
X Czine Mihály professzor úr 70. születésnapjára, 1999. április 5-ére Kenyeres Zoltán, az ELTE Irodalomtudományi Intézetének vezetője és Görömhei András, a debreceni KLTE Irodalomtudományi Intézetének vezetője eredetileg ünnepi tanulmánykötetet szerkesztett, amelyet főképpen egyetemista, főiskolás magyar szakos hallgatóknak szántak. Ebbe a könyvbe készült emlékező és számvető írásom is, amelyet egri, felsőmagyarországi vonatkozásokkal, képekkel kiegészítve adott közre az Új Hevesi Napló februári és márciusi lapszámában. Siettünk, mégis elkéstünk. Amitől féltünk, bekövetkezett: Czine Mihály már nem érhette meg 70. Születésnapját. 1999. február 9-án vettünk tőle búcsút a Farkasréti temetőben. A köszöntésére szánt könyvből emlékkönyv lett, emlékező írásom jelenideje perfektummá változott. Czine Mihálynak óriási érdemei vannak a magyar kultúra, különösen a XX. századi magyar irodalom egyetemes és európai rangú értékeinek tudatosításában. Professzor volt a szó eredeti értelmében: a fővárosban és vidéken éppúgy számtalanszor hitet tett szíve szerinti értékei mellett, mint szerte a nagyvilágon. Kivételes irodalomtudósi és irodalomnépszerűsítő munkássága feladatvállalásra bátorító örökség. Egész lényével vallott eszményeiről. A szeretet és hála kertjéből szól szavunk, amikor a testben is nagy, de lélekben hatalmas ember előtt fejet hajtunk. Sugárzó egyéniségét, sok egri barátja, tisztelője iránt is osztatlan szeretetét emlékezetünkben megőrizzük és a szívünkkel sem feledjük. (Cs. V. I.) Losonci Miklós Gyöngyösi századok Századokat említettem, de évmilliók és ezredévek nyomaira, a kristályokba, kőzetekbe, csigákba, vulkáni lávamaradványokba és a világhíres mamutcsontvázra bukkanunk a Mátra Múzeumban. Kőszáli kecske csontváza is kiált felénk a múlt csöndjéből és a Mátra hallatlanul gazdag növény- és állatvilága a diorámikus elrendezésben azzal a korszerű megoldással, hogy gombnyomásra halljuk a madarak énekét, az erdő muzsikáját. Gyöngyöst történelme során többször pusztította tűz és járvány. Elsőként 1241 márciusában a tatárok égették föl Gyöngyöst, 1526 szeptemberében török fosztogató csapatok szintén tűzzel árasztották el a helységet, mely akkor már községből várossá fejlődött. 1585-ben újra tűzvész pusztított, megrongálódott a Szent Bertalan nagytemplom. 1730-ban ismét tűz pusztított, 1793-ban ez a tragédia ismétlődött, 1872-ben 21 ház ég le, 1904-ben tűz támad, a ferencesek temploma és kolostora, rongálódik 215 lakóház. 1917. május 21-e vöröslőén fekete nap Gyöngyösön, az addigi legnagyobb tűzvész pusztított, leégett 559 ház, 1400 melléképület, megégett 11 ember, 8000 lakos maradt hajlék nélkül. Két napra rá meglátogatta a várost IV. Károly magyar király és Zita királyné, még abban az évben elkészül Gyöngyös újjáépítési terve. Több tűz nem pusztított, helyette folépült 1923-ban a Tűzoltóság Palotája. 1918. február 11-én IV. Károly azt írta, hogy „Gyöngyös elhamvadt egy világháború zord viharai között”, megjósolta, hogy a „haza egyik legszebb virága” lesz, Zita királyné toldásával „egy szebb jövő hajnala”. Ehhez jegyezte meg Habsburg Ottó 1991. május 26-án, hogy „e város sok szenvedés után megtartotta hitét és hagyományát”. így történt. Függetlenül attól, hogy sok más irányú megpróbáltatás is érte a várost a századok során. Miért e sok tűz a gyöngyösi históriában? Bizonyára a Mátra közelségéből is 44 IX. évfolyam 3. szám - 1999 március
