Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Koncz Lajos: A szenvedés és a kereszt teológiája I.
„magyarázataival” valami hasonlóban?) Ami Leibniz számára a jó Isten, az a három barátnak az igazságos Isten. „Tán kiforgathatja Isten a törvényt, visszájára fordíthatja az igazságosságot? Isten nem veti el sohasem a jámbort, és nem fogja kézen a gonosztevőt!” (Jób 8,3.20) De mire megy ezzel a rideg bölcsességgel Jób (és minden szenvedő Jób-ember), aki születése napját is elátkozza gyötrelmében /3,3/, aki nem látja többé élete értelmét /3,20/, s aki a halált hívja és kívánja /3,21; 13,15/, mert semmit sem ért meg többé - hite ellenére. „Mekkorák lehetnek bűneim, hibáim? Fedd fel adósságom és minden gonosztettem! Miért rejted el arcodat előlem? Miért veszel olybá, mint ellenségedet?” /13,23/. És a legmélyebb elhagyatottságba hullva a végső elkeseredés és haláltudat szavai: „Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám... Jól tudom, hogy a halálba viszel” /30,20.23/. S az utolsó, amit még tehet Jób, még egyszer, ünnepélyes esküvel bizonyítja bűntelenségét, megkísérli igazolni magát az Isten és a barátok előtt. „Utolsó szavam ez: Felelj nekem, Uram!” /31,35/ Isten pedig, aki minderre egyedül képes válaszolni, végül is válaszra méltatja Jóbot. A felelet pedig - isteni kinyilatkoztatás. Egyetlen szó sem esik Jób szenvedéséről, nincs utalás az önigazolásra. Mintha alapvető tévedés volna minden ilyen önigazoló kísérlet az Istennel szemben, minden magabiztos hivatkozás tettekre és erkölcsi tisztaságra. Istent nem lehet felelősségre vonni, Istennel nem lehet egy szinten tárgyalni. Az Isten nem ad számot semmiről, O hív fel számadásra: „Felelt az Úr Jóbnak a viharból és igy szólt: Ki homályosítja el világra szóló terveim oly szavakkal, melyekből hiányzik a tudás? Kérdezlek, felelj nekem!” /38, 1-3/ Az Isten nem egyenrangú partner, hanem Teremtő, akinek megfoghatatlan bölcsessége és jósága revelálódik a teremtett világban. S az ámuló ember előtt felsorakozik a teremtés kimeríthetetlen gazdagsága, és általa a sugalló tanulság: minden jól van megalkotva, az ember sorsa is jó kezekben van. Igaz, sokszor sokminden érthetetlennek tűnik, de nem egy szabad, szuverén isteni megfoghatatlanság kell legyen a dolgok mögött, ha az Isten valóban Isten? Akkor az Úr Jóbhoz fordult: Perlekedni akar a gáncsoskodó a Mindenhatóval? Aki Istent akarja bírálni, feleljen! És Jób felelt az Úrnak és így szólt: Nézd, parányi vagyok, mit feleljek? Számra teszem a kezem” /40,l-4/. Az élő Isten előtt csak dadoghat, s végül is elnémul az ember. Saját igazát a végsőkig erőltetve, kétségbevonná az Isten abszolút igazát. Végül megérti, hogy az Isten végtelenségébe és felfoghatatlanságába minden belefér. Azt is át tudja ölelni, amit az ember nem ért, sőt ami abszurdnak tűnik. Ez a misztérium magához öleli a szenvedés nyomorúságát is. Ezt ismeri fel Jób a végén, és bünbánat- tal visszavon mindent (v.ö. 42,1-6). A záradékban viszont Isten csak a barátokat marasztalja el, „mert nem az igazságot mondták rólam”, de belátó, alázatos „szolgájának” nevezi többszörösen is Jóbot, akit ismét fölemel, új életre segít (Ennek igazi, teljes értelme csak a kereszt titkában ragyog fel). A szenvedések tengere, ami elzárni látszott az eget, immár útkészítő lesz az ember számára az Isten felé, vagy még helyesebben: Isten útjának bizonyul az emberhez. A Jób elbeszélés tanulsága, hogy a szenvedés titok-pecsétjét nem lehet feltömi az ész segítségével; a pszi- chologizálás, filozofálás, moralizálás itt egyképpen kevés 5. Itt nem belátás kell, hanem bizalom, hit. Mert „bizony rejtőző Isten Izrael Istene és Szabadítója” Hz 45.15/. „Ezt mondja az Úr, Izrael Szentje: a megtérésben és nyugalomban van a ti üdvösségtek; a türelemben és bizalomban a ti erőtök” /íz 7,9/. Hinni a héber alapszó szerint azt jelenti: teljes bizalommal és szilárdsággal ráhagyatkozni valamire, vagy valakire; „áment” mondani. A 38 IX. évfolyam 3. szám - 1999 március
