Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Koncz Lajos: A szenvedés és a kereszt teológiája I.
újkori racionalizmusig - eléggé kiábrándító a felvetődő kérdésre (miért nem hárítja el az Isten az általa alkotott világból a bajokat?): vagy nem képes rá, s akkor kérdéses, hogy Isten-e még, vagy nem akarja, ez esetben viszont mondható-e jónak, igazságosnak, szentnek? A legradikálisabb kritika és állítás e kérdésben a múlt századból származik egy ifjú forradalmár író, Georg Büchner (1813-37) drámájából. A szerző a múlt századi természet- tudományos ateizmus egyik vezéralakjának és népszerűsítőjének, L. Büchnemek a bátyja, és alig húszévesen írta meg nevezetes művét, a Danton halálát, amely halhatatlanná tette, hiszen időnként napjainkban is játsszák. Híressé vált tétele az egyik guillotine-halálra ítélt ajkáról hangzik el: „Nincs Isten, mert van szenvedés.” A szenvedés kiküszöbölhetetlen ténye „az ateizmus sziklaalapja” és igazolása. Ezzel a kritikával és pesszimizmussal szemben tökéletes antipólust képviselte a 18. század univerzális zsenije, G. Leibniz, aki 1710-ben publikálta nevezetes művét: „Essais de théodicée sur la bonté de Dieu, la liberté de l'homme et l'origine de mai” (Isten-igazoló tanulmány-kísérlet Isten jóságáról, az emberi szabadságról és a rossz eredetéről) címmel. Ez a nagyszerű gondolkodó, aki filozófus és teológus, nyelvész és történész, jogász, politikus, matematikus, fizikus, feltaláló és szervező volt egyforma zsenialitással, a legnemesebb európai tradíciókat tudta szintézisbe foglalni életművével. Említett munkájában is ötvöződnek az egyházatyák, sztoikus és újplatonikus gondolkodók, skolasztikusok, köztük szent Tamás eszméi. A világ és az ember a tökéletes és jó Isten jó alkotásai, és a rossz, a bajok eredete nem egy, az Istennel egyenrangú gonosz ősprincípium, hanem az emberi bűn, a szabadsággal való visszaélés, a szembefordulás, elfordulás a Lét ősforrásától, az Istentől. Ezekkel szemben az Isten magatartását ebbe a tézisbe lehet sűríteni: Malum Deus nec vult, nec non vult, séd permittit (A rosszat Isten nem akarja, de megengedi). A szenvedésmegengedés miértjére pedig már Origenész a nevelői és büntetői szemponttal válaszolt, és szent Ágoston ezzel egészítette ki: a világ rendjének nagyszerűsége még fényesebben ragyog fel, ha rossz is van benne, de alárendelten a jónak kénytelen szolgálni2. Ezt az Isten-igazolást Leibniz korának racionalista szellemi igénye szerint tovább mélyítette, és megalkotta formálisan a theodiceát ezzel, sőt kozmodiceává, a világ igazolásává fejlesztette. Okfejtése szerint ez a világ minden lehetséges világok közt a legjobb, s ebben nem valami, elvont, felületes, a világ vajúdásai fölött eltekintő naiv-filozofikus optimizmus inspirálta, mint általában hiszik. Leibniz mélységesen hitt és lebírhatatlan bizalommal volt a gondviselés, az isteni jóság és bölcsesség iránt, amely szerinte „minden lehetőséget áttekintett és számbavett, ... és ha nem volna ez a mi világunk a legjobb minden lehetséges között, Isten nem is teremtett volna semmilyet”3. Ebbe az optimális világképbe igyekezett részletes elemzésekkel beilleszteni a különböző bajok, rosszaságok helyét és célját, és e megkülönböztetések azóta klasszikussá váltak. Szerinte a metafizikai rossz, vagyis végességünk a teremtményi volttal együttjáró dolog; a fizikai rossz, vagyis a fájdalom - az anyag, a testiség velejárója és következménye, ami azonban Isten bölcsessége által az igazságszolgáltatást és nevelést szolgálja; végül az erkölcsi rossz, vagyis a bűn - a szabadság, moralitás kockázata, amit az Isten a mindenség harmóniájának érdekében megengedett. Ez az alapvető bizalom és optimizmus Isten legjobb világa iránt nemcsak a jelen számára megnyugtatás, hanem egyben a jövő reménységének és munkálásának is záloga. Leibniz theodiceája a művelt Európa kézikönyve lett a felvilágosodás évszázadában. Schelling idealizmusa és Hegel történelemfilozófiája egyaránt sokat merítettek belőle. De. I. Kantnál elkezdődött ennek az optimista világlátásnak a kritikája is 1791-ben kiadott müvével:,, Minden filozófiai kísérlet sikertelenségéről a theodiceáhan ” címmel. 36 IX. évfolyam 3. szám - 1999 március
