Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Az öregasszony háza
T. Ágoston László y\z öv-e.gasszony kóza Az öregasszony a ház sarkánál állt, és körmével a málló vakolatot kapirgálta. Tudta ő enélkül is, hogy a százéves vályogfal úgy pergeti le magáról az öreg maltert, mint kígyó a bőrét, de ismét meg akart győződni róla, mielőtt odacsődíti a fiait. Mert azok ugyan akármiért neki nem állnak... Már tavaly is mondta nekik, hogy megvedlett a lábazat. El is jöttek megnézni. No, akkor még csak kisebb foltokban esett le a malter, meg itt- ott felpúposodott. Táskásodik - mondták, aztán elmentek. Hozasson két köbméter homokot, meszet, cementet, aztán majd egyik szombaton hazaugranak, és pitty-putty gatyába rázzák. El is ment a fuvaroshoz, de nem találta otthon. Másnap megint elment, de újra hiába csengetett. Megdühödött, kiment a kertbe, ásott egy jó mély gödröt, annak az alján talált homokot. A szomszédból kért kölcsön egy vödör meszet, aztán nekiállt, és úgy, kézzel betapasztotta a lyukakat. Nem lett olyan szép, mintha kőműves csinálta volna, de legalább nem ázott tovább a vályog. Aztán három napig nem tudott fölkelni az ágyból, olyan rosszul érezte magát. Csóválta is a fejét az orvos, meg mondta is, hogy „Juci néni, a maga korában már nem szabad ilyen dolgokat művelni! Gondoljon a vérnyomására, meg a vissz- ereire! No hiszen, ha mindig csak a vérnyomására gondolna, ki a fene kapálná meg azt a nagy kertet, ki locsolná, ki adná el a megtermelt zöldséget, virágot, gyümölcsöt? A fiai is mondogatják évek óta, hogy adja ki bérbe. Más se hiányozna, mint hogy idegenek slájferozzanak az ő portáján! Mert attól aztán istenigazából felmenne a vérnyomása... Bezzeg segíteni egyik se jön! No jó, néha megpermetezik a krumpliját, eljönnek gyümölcsöt szedni... Ha szól, jönnek. De hát mindenért szólni kell? Maguktól nem veszik észre? Karácsonykor bezzeg jól jön nekik az ajándék. Akkor szokta őket körbelátogatni. Mindegyiknek ad harminc-negyvenezer forintot, amennyi éppen összejön a kertből. Olyankor már nincs kint munka, ráér vendégeskedni. Néha két-három napot is eltölt náluk, a városban, a galambdúcban. így hívja a lakótelepi lakást. Mert az az: galambdúc! Se kertje, se udvara, csak az ágy, az asztal, meg a televízió. Hogy mit néznek rajta egész este? Aztán csoda, ha összevesznek? Régen, amikor még élt a félje, bizony ők is összekaptak néha. Akaratos egy ember volt a Jani, nem nagyon lehetett vitatkozni vele. No, de ha látta a szemin az ember lánya, hogy vihar készül, kiballagott a kertbe. De a galambdúcban hová menjen az a szerencsétlen? 18 IX. évfolyam 1. szám - 1999 január
