Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Bassola Zoltán: Külföldi útjaim VI.
Amikor a vigyázatot igénylő, törmelékes részből kiért, még egyszer visszafordult s visszaintett a viruló alpesi rózsák között álló, elszomorodott lovagjára, azután futott társai felé. Én meg ott maradtam egyedül - s többé semmi örömet sem leltem sem a havas hegyóriásban, sem a jéggé meredt folyóban, sem a köröttem pompázó virágokban. Ahhoz, hogy valami számunkra szép legyen - döbbentem rá -, nem elég az objektív szépség, szívünknek is ki kell nyílnia, hogy magába tudja fogadni. Nem elég a szemgolyó lencséje, sárga foltja - a lélek élmény-érzékeny lemezére is szükség van rögzítéséhez. Ott álltam még egy darabig, szívemet szomorúság ködje lepte el, s nagyon- nagyon egyedül éreztem magam. Ez a kirándulás már Mégeve-i tartózkodásom utolsó szakaszára esett. Párizsban is akartam még vagy tíz napot tölteni. Amikor Párizsba érkeztem, olyan párás meleg fogadott, hogy még éjfélkor is lucskos volt az emberen az ing az izzadástól. Nem is bírtam ki néhány napnál tovább. Az Ady- tól megénekelt „Szent Mihály útján” búcsúztam a várostól, s szemem könnyes volt a szomorúságtól. Mintha csak megéreztem volna, hogy vége ezeknek a távoli nyugaton tett barangolásoknak. Ekkortájt már valuta-nehézségek is mutatkoztak. Most is csak úgy tudtam franc-t szerezni, hogy Szilber Józsi vállalatának egyik francia pilótája Budapesten átvette az én pengőimet s egyik francia bankban ennek megfelelő értékű franc-t deponált számomra. Összeköttetésen és ügyességen múlt tehát - ha volt is az embernek kis félretett pénze -, sikerül-e majd valutát szereznie. Lerövidült párizsi tartózkodásom fejében meghosszabbodott azonban salzburgi pihenésem időtartama. S ez sok szép élménnyel kárpótolt. A Festspiel-ek még javában folytak, s mivel Gretl az ünnepi játékok rendezőségének vezetője mellett mint titkárnő tevékenykedett, mindig kaptam tiszteletjegyet. Ennek kettős előnye volt: nem került pénzbe s az első sorokba szólt. így azután több hangversenyen s néhány nagyon szép színielőadáson is részt vehettem. A Monschberg falához illesztett kis „Faust-város” színterén láttam egy nagyon szép Faust-előadást. Paula Wessely Gretchen-alakításának egy-két jelenete most is emlékezetemben él. Milyen mesterkéletlen egyszerűséggel, milyen szelídséggel hangzott szájából, amikor a nyugalmát vesztett leány lassan sodródik a kétségbeesés felé: „Meine Ruhe ist hin, Mein Herz ist schwer, Und ich finde sie nimmer und nimmer mehr!...” De a legnagyobb, legmaradandóbb élményt a Festspieleknek már akkoriban is hagyományossá váló Jedermann-előadása adta. Hofmansthal ezt a darabot a gazdag ember haláláról régi népmesék és középkori, ún. iskoladrámák alapján írta, a témához illő archaikus német nyelven. A darab tárgya röviden ennyi: Jedermann (Akárki), a gazdag ember lakomára készül. Édesanyja kérő szóval figyelmezteti, gondoljon már lelki üdvösségére is, ne csak a földi örömökre. Érzi ugyanis közeli halált, s olyan megnyugvás lenne számára, ha fia jó útra térne. Amikor az anya elbúcsúzik tőle, életerős fiát is megcsapja a halál sejtelme. Elgondolkodva, révetegen maga elé nézve fogadja kedvesét és meghívott vendégeit. Üdvözlő szavai is fonákul hangzanak, át- meg átszövi őket annak érzése, hogy a halál ott settenkedik körülötte. A vendégek hangulata lassanként mégis emelkedettebbé válik, s Jedermann maga is - felejtve rémképeit - beleveti magát a pillanat-nyújtóttá örömökbe. Ekkor áll mögéje a Halál s csontkezével szíve felé nyúl. Jedermann esdve kéri, csak egy óra haladékot adjon, hadd keressen magának az alatt útitársat, aki Isten ítélöszéke elé kíséri. A Halál teljesíti kérését. A lakoma megriadt résztvevői közül addigra alig maradt pár személy az asztal mellett, Jedermann most ezekhez 20 IX. évfolyam 3. szám - 1999 március
