Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: A felfakadó forrás

CK,aló ''Béla . y^y/^z/v/y/' y^v/Yz-é György Horváth László: Drámák A Kárpátaljai Református Egyház Beregszászon adta ki György Horváth László három színpadi művet tartalmazó kötetét, nemesen puritán paperback köntösben. A szerző marosvásárhelyi eredetű lelkész, aki az igehirdetés és szolgálat mellett ír is, ha kell, publicisztikát, falutörténetet, alapos etnográfiai kutatásokon, misszión alapuló tudományos munkát, de otthon van a dráma műfajában is, példa erre ez a három darab, mely az utóbbi egy-két esztendő termése. Jeruzsálemi, római és felvidéki utazások ihlették a két egyfelvonásost, illetve az egész estét betöltő Károlyi-drámát. A Sziklabörtön a Néró által felgyújtott Rómában ját­szódik, egyetlen helyszínen, s a cselekmény ideje is rövid, a halál előtti utolsó órák egyike. A szereplők: gyilkosok, katonák, hóhérok - meg két öregember, Péter és Pál apos­tol, illetve Pál kísérője, a szökött rabszolga, Onezimus. A dialógusban pedig a keresztyén- ség és a barbárság csap össze, a hit a hitetlenséggel, a módszeres és lefegyverző tisztaságú érvelés az elszabadult állati ösztönökkel. A Claudia Augusta definíciója szerint színjáték egy hangra, voltaképpen egy mo­nológ a görög sorstragédiák modorában és veretességével, Poncius Pilátus feleségének, a római császári házból való özvegynek a siratóéneke, vagy inkább védőbeszéde. Mindkét darab tartalmaz bizonyos didaktikus elemeket (némi ismeretterjesztést, melyet szikárabbra húzva színpadképesebb lehet a dikció), de ettől függetlenül feszes rit­musú, jól játszható egyfelvonásosok ezek, amelyeket az empirikus hitelesség, a megélt és belső élménnyé vált erős hit tesz elfogadhatóvá. Igazság és autentikusság összeesése keresz­tyén téma. Utóvégre Jézus mondotta, hogy „én vagyok az igazság”. De a tragédiában nem magunkért halunk meg, hiszen ott van a másik, a harmadik, akinek és akiért odaadjuk ma­gunkat. Jézus az emberiségért halt meg és támadt föl, a kard által vértanúvá vált Pál és a fejjel lefelé keresztre feszített Péter pedig Jézusért, a keresztyénségért. A pásztorok megtértek nyájukhoz. Claudia Augusta alakjában van valami az ókori görög nőalakok szenvedélyességé­ből, s ugyanakkor fölfedezhető az aiszkhüloszi drámai játékok súlyos veretű, vallásos, ün­nepélyes jellege is. A kötet nagyobbik felét a Károlyi Gáspárról szóló A bibliafordító című, tíz képből álló történeti dráma teszi ki, amely az egyetemes magyar reformátor és polihisztor alakját idézi föl, alapjaiban az erdélyi protestáns iskoladrámák stílusában és tónusában, vásári „előjátékkal” és narrátor szerepeltetésével. Az északkeleti Magyarország irodalma alapvetően Károlyi korában a plebejus magyar literatúra röptető fészke, s e régió protestáns hitterjesztői éppúgy egy nagy európai társaság tagjainak érezhették magukat, mint az előző korszakok humanistái. Új Hevesi Napló 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom