Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bakó Ferenc: Újabb ismeretek a palócságról

Magukat a szokáselemeket tekintve, megemlíthetem a kendő fontos szerepét az eljegyzésen és a menyasszonyi kalács különböző formáit, amelyek egyes kistájakhoz kap­csolódnak. Tárgyi kellék még a vőfélybot három változattal és közöttük az egyedül innen, Palócföldről ismert „buzogány” típussal. További jellegzetesség még a mágikus gyökerű „nyoszolyóbábu”, ezt csak a barkóknál és néhány helyen ismerik; és hasonlóan ritka a „váltókakas” szerepeltetése, újabb változataiban grillázs anyagból készítve. A lakodalom eseményei között palóc sajátosság a mennyegző végén járt tűzugrás vagy tüztánc, ennek két fő változatával a „ és a „hajnaltűz-járassal”, az egész Felföldre kiterjedően. Változatok ebben az esetben is kisebb tájanként ismerhetők fel. Egy-egy kistá­jon ismerhették meg kutatóink a „rabvágás” dramatikus szokását is, a lakodalom végén a mennyegző tisztségviselőinek sajátos, máshol ismeretlen megnevezéseit, mint a „térfót, a „tőkeasszony, vagy a „tódó”. Egykori funkciójuk azonban már a feledésbe ment. A temetkezés, halottkultusz sok ősiséget megőrző szokása közül ki kell emelni a szellemi szférához tartozó „kapus” misztikus személyét, aki a másvilágon fogadja és kalau­zolja a holt lelket; a halottlátó megkeresésének szokását, ami egy időben kényszerű erővel bírt; és a hamuhintést a ház padlójára, hogy a visszatérő lélek nyomokat hagyjon. Materiális jellegű az öltöztető-asszony tevékenysége, aki felkészíti a halottat a nagy útra; fiatal halott­nál a kardra tűzött alma és rozmaringszál, ami végül a sírba kerül; és a sir élő fával való megjelölése. Az év egyházi ünnepeihez fűződő, ú.n. kalendáris szokások, népiesen „jeles na­pok” rítusait az egyházi liturgia és egyes, kereszténység előtti vonások jellemzik. Ezek azonban általánosak, annyira, hogy nemcsak a palócoknál és a magyarságnál, hanem a szomszéd népeknél is megtalálhatók. Ilyen a virágvasárnapi „kiszehajtás”, ami a Zagyvától nyugatra általános, de az eredete németeknél, nyugati szlávoknál kereshető. Más irányú kapcsolatot vet fel a pünkösdi király-választás, amit a magyarság messzi keletről hozhatott magával. A Miklós-napi alakoskodó játék viszont német-vallon eredetű és mint annyi más folklór elemet, a felföldi végvárak övezetében vehették át a magyarok. A néphitben viszont éppen a keleti elemek dominálnak, mint a Holdat fogyasztó mitikus lény, a „markoláb” ismerete, amit a Nagyalföldre migrált palócok utódai is meg­őriztek. Hasonló eredetű a Göncöl-szekér palóc neve, a „Kincső-csillag” vagy a boszorkány alakváltozatai és viselkedése, pl. agancs fejviselete. A népdal és néptánc Palócföldre jellemző vonásait nehezebb felismerni, ezeknek a folklór jelenségeknek a tájak és régiók között való gyakori vándorlása, kicserélődése miatt. A nagy mennyiségű dal-anyagból a kutatók 14-et választottak ki, amit a tájra jellemzőnek tekintettek. Ilyenek a „Ködellik a Mátra” és a „Lóra csikós, lóra” kezdetű dalok, hogy csak a legismertebbeket említsem. A kevésbé ismert néptáncok közül kiemelhető a lányok „karikázó”-ja és a legkedveltebb helyi verbunkos, a „Vasvári” is. Ötödik kritériumként a haza, a történelem, a nyelv és a népi kultúra közössége után összegezte még monográfiánk azokat az ismereteket, amelyek a nagytájon belül az etnikai összetartozásra, a palóc öntudatra vonatkoznak. Be kell vallani, hogy ezek az információk igen szegényesek, szükebb körben a kérdést még nem vizsgálták, a megállapítások tehát esetleg vitathatók. Már az első tudományos közlemény - 1819-ben - rámutatott arra a társadalmi je­lenségre, hogy a népi csoport tagjai nem vállalják szívesen a palóc nevet és a közvélemény, a köznyelv is csúfolódó, lenéző színezettel használja. Általánosságban a közösségi tudat helyett egy nem összetartó, hanem elutasító jellegű, mondhatjuk negatív öntudatot lehet a Új Hevesi Napló 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom