Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)
1999 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bakó Ferenc: Újabb ismeretek a palócságról
A palóc műveltségi régió ilyen nagyfokú változatossága, rokoni jellegén belül ennyire heterogén volta új felismerés, bár kutató elődeink is észrevették már, hogy ezen a tájon sokszor egyes szomszédos falvak is különböző kultúrát hordoznak. Monográfiánk rendszerezte ezt a sokszínűséget, de okát nem mindig tudta adni. Megjegyzendő, hogy a nyelvjáráskutatók még csak hat kisebb zónára bontották a palóc nyelvjárási régiót, s ebből egy a néprajzban centrumnak nevezett Mátravidék volt. Második kérdésünk a közös történelem, a közös múlt, amelynek kezdetét, a csoportnév kialakulását, magyarázatát a kevés írott forrás miatt némi bizonytalanság és vitatható feltevések veszik körül. A monográfiában megnyilatkozó nézetek szerint a honfoglalókhoz csatlakozott kabar-kunok szétszórt szláv népességet találtak a Felföldön, amely behódolt nekik, később pedig beolvadt, de ahol többségben éltek, nem kényszerültek asszimilációra. A kabar vezérek leszármazottai az egész középkoron át birtokolták a Felföld keleti felét és Aba Sámuel királytól eredeztették magukat, népeik egy része pedig valószinűleg a XI. század derekától a dél-orosz sztyeppéről bevándorolt polovec néptörzsről kapta palóc megnevezését. A XVI. század derekától ismeretes családnevek elemzéséből kitűnik, hogy a centrum falvait mind magyarok lakták, csekély szláv jelenléttel és a települések folyamatossága az Árpád-kortól bizonyítottnak látszik. A történelmi sors közösségét megzavarta a törökök megjelenése és uralma, majd az elnéptelenedett területek új lakossággal való betelepítése. A palócok egy része elköltözött hazájából a Nagyalföldre, helyükre pedig nem palóc, főleg szlovák telepesek jöttek. Mindez a centmm lakosságát csak részben érintette. A történeti vizsgálatokat az antropológia eredményei egészítik ki annyiban, hogy a jelenkori lakosság embertani jellemzőiben a törökös elemek többséges mellett finn-, ugor- és szláv vonások ismerhetők fel. A harmadik rész, a palóc tájszólás vizsgálatát elősegítette a Magyar Nyelvatlasz megjelenése, amely kisebb intenzitással, de foglalkozik a palóc népnyelvvel is. A monográfia ezen túl 5 nyelvjárási elem révén tett megállapításokat, például azt, hogy a centmm nagyjából egységes, de az illabiális a és á hangok jelenléte néhány helyen nem mutatható ki. Ez a jelenség valószínűleg a tájszólás „korszerűsödésével”, a városi beszédhez való közeledésével függ össze. Az archaikus elemeket őrző palóc nyelv folyamatosan veszít sajátosságaiból, bár pl. a lakodalmi szókincsnek 242 szócikkéből 160 kifejezés máshol ismeretlen. A negyedik téma, a népi műveltség társadalom témakörében igyekeztünk megkeresni, bemutatni azokat az elemeket, amelyek a palóc népi csoportra nézve jellemzőnek tarthatók. Általában a specifikumokat, a palóc vonásokat nem annyira a fö ágazatokban, mint inkább az apró, kevésbé fontosnak tűnő vonásokban találtuk meg. A korábban egységesnek vélt palóc kultúra helyett ezért - mint említettem - számos kisebb műveltségi kör létét állapíthattuk meg, amelyeket a kis variánsok különböztetnek meg egymástól. A települések formái között sajátos a hegyvidéki szálláskertes típus, melyben a gazdasági udvarok egy csoportban, a falutól távol fekszenek, ennek egy változata pedig a csűröskertes települési mód, melyben a csűrök közvetlenül a belterület mellett húzódnak. Néhány kutatópontunkon (Mátraderecske, Mikófalva, Karancskeszi) a nagyobb nemzetségek határba kihelyezett tanyái középkori településmódot őriznek. Építkezésben palócnak tekinthető az egész Felföldre is jellemző belfutős, kürtös- kemence mellett a háromsejtű alaprajzi beosztás és benne a hideg női lakókamra. A ház középoszlopa, a szelementartó ágas csökevényeként, több helyen használatos a Kárpátmedencében, bár bizonyos kultikus elemek nélkül, amelyeket csak a palócföldről ismerünk. Új Hevesi Napló 57
