Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 1-6. szám (1999)

1999 / 1. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken VIII.

tek vadászni, vagy hogy mikor lesz sűrű, átláthatatlan a köd, hogy mikor van olyan irányú szél, ami neki kedvez. Kiszámíthatatlan és hihetetlenül óvatos.

Méltó ellenfél. Azaz úgy lehetne ellenfél, ha a kihívást elfogadná, s „felvenné az eléje dobott kesztyűt”.

De a „kesztyűt nem, csak a kukoricát veszi fel lelkiismeretesen.

S ez már a harmadik hete tart. Hat zsák etető anyagot hordtam ki, ami búzát és aranysárga, morzsolt kukoricát jelent.

Pedig szanaszét szórom a fű közé, hogy keresgélnie, szedegetnie kelljen, hogy ne tudja egyszerre felhabzsolni, hogy minél több időt kelljen neki itt a szórón eltöltenie. Ám úgy tűnik, van ideje, mert rendkívül alapos munkát végez.

Egy árva kukoricaszemet sem hagy meg. Orrával meg-megemelgeti a letaposott csátét, gazt, itt-ott megtúrja a földet, hogy hozzájusson az utolsó szemhez is.

Az idén először esett hó. Csak néhány centimétemyi, de megmaradt, s most ünnepélyesen szép a világ.

Amikor a les felé bandukoltam, a nyomokat figyeltem. Ez az igazi. A friss hóban nyomozni. Minden apró jel tisztán olvasható. Zömmel valóban csak aprókat találtam, de itt nem is számítottam szarvasra, disznóra.

Viszont őznyomokat láttam.

Meg rengeteg fácánnyomot. Itt csipegetnek, ide járnak ki a nádasból a gyommagvakat szedegetni, kapirgálni. Ám az ő életük sem a teljes Kánaán. Nem lehet csak az élelem keresésére koncentrálva naphosszat gondtalanul sétálgatni az ékszerszínes gyönyörű tollruhában, mert a rókanyomok elárulják, hogy nincs ott biztonságban egyetlen cifra kakas, vagy szerényebb öltözékű fácántyúk sem.

Pedig most nem szól a sörétes puska, vizsla sem járja a csenderest. Csak a róka. Nyomai tisztán követhetők.

Az általam kitaposott gyalogúton méternyi átmérőjű helyen hiányzik a hó. Aha! Itt tettem le a búzás zsákot, itt pihentem meg tegnapelőtt, amikor mentem a szóróhoz. A laza szövésű műanyagzsák sarkán itt pergett ki vagy három maréknyi búza.

S most a hó alól azt kapirgálják ki a fácánok. A vörösbundás róka koma is alaposan körbejárta a finom illatú „fácánszórót”.

Azután beváltott a nádasba. Szereti a nádast, mert az meleg is, és kis szerencsével, nagy óvatossággal és még nagyobb ügyességgel talán meg is tud szorítani a sűrű nád között egy-egy figyelmetlen, lusta fácánt. No, persze a fácánpecsenye lehetősége leginkább csak az apró-vadazásos hétvégek után képzelhető el, főleg akkor, ha valami - sörétszemet kapott, s meg nem talált - beteg madár bújik meg a zsombékok között.

Egy-egy ilyen ritka ünnep szép emléke azonban sokáig él, ezért a ravaszdi rendszeresen tesz egy-két biztonsági kört a völgy végében szétterülő kis patakocska által táplált sűrű nád között.

Új Hevesi Napló

13