Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Szöcske és kaktusz, Az utolsó vacsora
f flumwski Wagdolm: J^zncske és kaktusz Az élet dús energiákkal tündököl: világruhában áll egy kaktusz. Úgy ragyog, mint tiszta égen sápadt fényű csillagok, ránézve szárnyalsz, égi díszbe öltözöl. A halványsárga kis virágtölcséreken az élet bársonyos neszét hullajtja el. Kint tél van, zord, hideg, fagyos. Nem érhet el a kaktuszig. Pompázik most, mint ünnepen. Ablak között egy apró szöcske haldokol. Míg dúsan árad társa, néki itt a vég. Parányi lábain a kín kiált: elég! Hozzá e tündöklés többé el nem hatol. Lét s nem-lét egybeér. Hullámvonal gyanánt lebegnek égi s földi létben egyaránt. jAz utolsó kútsora Vegyétek tőlem e kényért! Megszentelem. Fogjátok, s véle gyönge, múló életem! Ha mindennapra kéritek, csak szóljatok! Atyánkhoz szóljon csendesen az ajkatok! Ahogy töröm, a testem úgy törettetik. Megfáradt tagjaim ekképpen szentelik Az Úrnak. Most fogjátok e borospohárt! Igyátok véremet s hagyjátok el a sárt! Én tiszta vérem ekként majd kiontatik. Rám vár kereszt és árulás. Kimondatik ítéletem és vár az én Atyám. Ti majd szenvedtek üldözést érettem s földi bajt. Könyörgést, tiszta életet ne hagyjatok soha! S ha elcsüggedtek, bátran hívjatok! 22 VIII. évfolyam 2. szám - 1998. április
