Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Mezei dal, Kosfejek
Lelkes Miklós: jdHftezet ital Az Idő ott volt vélem a mezőn, hintaszékben. Szakálla szétezüstlött. Fújta a felhőfíistöt. Az ujját csend-bogárka gyűrűzte nemsokára. Szemében gúnyos kékkel ringott versenyt a széllel. Messze az erdő holtan feküdt fényes pokolban. Volt-fák fekete torka ásított e pokolra. Egy seholsincs-madárka ősz-dalát sírta-szállta. Az Idő nézte-nézte. Ringott a hintaszéke. A mező ment a voltba, holtak mögötti holtba. A Semmi ott volt vélem sírós madárhang-szélben. Az Idő szólt: - Csak ennyi a Minden: semmi, semmi. A fújó szélre dűltem. Semmiben elmerültem Láttam lobbanni lángot: pusztított csöpp világot. A Semmi újra s újra e lángot szertefújta. Az Idő ott ring vélem e mezőn, hintaszékben. Csillagom bús kereszten. Szívembe eltemettem. Floltakba is bevágja körmét kínzók világa, s csupán a Semmi lángol rút Mindent-akarásból. Csillog széltükrü nincsen: a Semmi minden, minden. Égtükrü szél jelenti: a Minden semmi, semmi. Bennem úgy kél a Minden keze már bús kilincsen. Búcsúzik minden szóban más égre utazóban, s csupán a Semmi éget itt csillag-messzeséget: gyönyörű fénye ott van sohsemvolt csillagomban. Új Hevesi Napló 17
