Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / Különszám - Csiffáry Gergely: Kossuth Lajos egy Egerben őrzött levele margójára
királyi ezredes. A német származású Friwisz a bécsi bombászkari iskolán végzett. 1834-től hadfi, 1848. április 7-től hadnagy a 12. gyalogezredben. 1848. szeptember 13-tól tüzér had-nagy a Jellacic elleni seregben. Majd október 19-től főhadnagy, november 18-tól századossá léptették elő. 1848 decemberétől a felső-tiszai hadtestben szolgált. 1849 januárjában a tokaji Tisza-hid indokolatlan felégetéséért hadbírósági vizsgálatot folytattak ellene.4 Mi történt, miért indult vizsgálat? Friwisz Ferenc tüzérszázados, a miskolci sereg tüzérparancsnoka, a tokaji híd indokolatlan felégetésével vonta magára Szemere Bertalan haragját még 1849. január 19-én. Szemere Bertalan felső-magyarországi teljhatalmú országos biztos volt, s árulás és gyávaság vádjával illette a tüzérszázadost. Felháborodásának a hátterében az állt, hogy a tokaji híd felégetése és a város elvesztése a szabadságharc kritikus pontján következett be. Ekkor félő volt, hogy Tokaj elvesztése után veszélybe került volna Munkácsnak Debrecennel való összeköttetése. Tartottak attól is, hogy Tokaj elvesztése után esetleg a Máramarosban lévő és oda vonuló erők el lesznek vágva Debrecentől, a kormány székhelyétől. A fenti veszélyek lehetősége okozta Szemere Bertalan haragját és ellenszenvét az árulónak kikiáltott tüzértiszt ellen. Ezért történt, hogy Kossuth is Szemere pártjára állt, amikor azt írta: „mert nem örömmel látnám, hogy ezen bizalmat vesztett egyén parancsnoksága alá, magyar hon álgyúi közül csak egyetlenegy is bízatnék. ” Különlegesen nehéz napjait élte át 1849. január-februárjában a magyar szabadságharc. Nem véletlen, hogy Kossuth Lajos a Közlöny 1849. január 18-i számában felhívást intézett azoknak a területeknek a népéhez is, amelyek ellenséges megszállás alá kerültek. Elrendelte, hogy mit kell ilyen helyen a népnek tennie. Azt is közhírré tette, hogy mit nem szabad a megszállott területen cselekedni, s kit kell árulónak tekinteni. Ezután három nap múlva, január 21 -én Kossuth újabb rendelkezéseket tett közzé a Közlönyben. Ezúttal az áruló katonatisztekről és az ellenségnél hivatalt vállalókról szólt. A külföldi katonatisztek, ha a magyar szabadságért harcolni nem akarnak, s megesküsznek, hogy a magyar nemzet ellen nem fognak fegyvert, elhagyhatják az országot. De a külföldiek, akik most esküjüket megszegik, hazaárulók és katonai törvényszék elé állítandók. Majd 1849. január 26-án Kossuth megismételte és kiegészítette a korábbi két rendelkezést.5 A harc különösen kiélezett helyzeteiben az árulók és gyávák keresése nem csupán egyfajta bűnbakkeresés az elkövetett hibák miatt, hanem érezni azt a vibráló feszültséget is, amelyben a vezető politikusok éltek, s amiért szükségét látták az elrettentő vizsgálatnak és ítéletnek. Az ügy további fejleményei során képet kapunk a forradalom és szabadságharc idején a politikusok és tábornoki kar, általában a hadsereg nem éppen felhőtlen kapcsolatáról. Kossuth 1849. február 1-én a Hadügyminisztériumnak adott rendeletében az előbbiek szellemében írta: „Mindenesetre s múlhatatlanul kívánom, hogy ezen ember a legszigorúbb törvényes eljárás alá vonatva haladék nélkül hadi törvényszék elébe állíttassák.”6 Eközben más hasonló ügyekkel is foglalkoznak, egy Agonas Pompejus nevű századost harci helyének elhagyása miatt fogták el és szállították Debrecenbe.7 4 Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Bp. 1983. 215-216. 5 Ember Győző: Kossuth a Honvédelmi Bizottmányban. - Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. I. Bp. 1952. 278-279. 6 KLÖM. XIV. 1953. 283. 7 KLÖM. XIV. 1953. 284. 54 VIII. évfolyam 1848-as különszám - 1998
