Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
QAJeíwe/! ‘rjibo/t ^emc zfamás kláddítása edé Egy festő életében, egy képzőművész munkásságában talán a legfontosabb, legjelentősebb esemény: az első önálló kiállítás, a bemutatkozó tárlat megrendezése. Különös fontosságú e mozzanat, ha a művész egy olyan viszonylag ritkán jelentkező alkotó, az első lépéseket nem elsiető, sokkal inkább alaposan meggondoló festő, mint Ferenc Tamás. A harmincnégy esztendős, másfél évtizede Eger városában dolgozó, különböző műhelyekben felkészült művész első, átfogó jellegű, a nagy nyilvánosság elé tárt önálló kollekciójának ezért hát kellő, kitüntetett figyelmet kell szentelnünk. És persze mérlegelnünk kell azt, hogy mit hozott a salgótarjáni középiskolás évek műhelyéből, mit kamatoztatott Földi Péter mesteri útmutatásaiból - müveit szemlélve bizonyosan állítható, hogy meghatározó elveket, szemléletmódot -, majd hogyan építette tovább művészi egyéniségét és világát az egri tanárképző főiskolán és a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett stúdiumok során - megszerezve az alapos mesterségbeli tudást -, s hogyan teljesedett ki az elmélyült műhelymunkával töltött alkotó szakasza. Most, e tárlattal végérvényesen lezárul, lezárult ez az összetett, sokféle impulzussal éltetett első periódus. A friss, az 1998-as keltezésű munkák az eddigi, az egy-egy elszórt, időben és térben is távoli élményekből szerzett és aztán összemosódó vizuális emlékképeinket -, amelyek példának okáért a közelmúltban az egri akva- rell- és a salgótarjáni rajzbiennálé anyagát szemlélve gyüjtötten nyomatékosítják. Érett festőt köszönthetünk tehát, a kérdés mostmár csak az, hogy milyen ez a festészet: hogyan és milyen jelentéseket összpontosít, milyen jelenségeket körvonalaz? A képekhez közeledve joggal vélhetjük úgy, hogy mintha a leírás: a forma, a kifejezés, a megjelenítés jellegének meghatározása könnyebben megoldható lenne, mint a tartalmi analízis. Regisztrálni próbálván, hogy mit látunk Ferenc Tamás képein, megállapítható: a megjelenítés eszköze ezúttal - bár fiatal művész gyakran dolgozik olajjal is - a papíron rögzített pasztell, illetve a különböző grafikai és festői technikák keverése révén alkalmazott ú.n. vegyes technika. A pasztell, a grafikai eszközök érzékeny puhasága, bársonyos jellege Ferenc Tamás keze alatt gyakran keménységbe vált át, s a máskor grafikai jellegű hangsúlyok festői motívumáradássá alakulnak. A szürkék és a feketék visszafogottsága mellett vörösek és barnák gyúlnak, rózsaszínek s zöldek bontakoztatják ki dús hatásvilágukat az expresszív, firkálásszeű gesztusokat is láttatni engedő képközegekben. A formarendet is inkább az idegesség, a zaklatottság, a túlhevültség - az expresszivitás - jellemzi, semmint a nyugalom vagy a kiegyensúlyozottság: és a feszültség csak fokozódó, ha a puha pasztell révén rögzülnek a megrázkódtatások, a belső izzás által hajtott lélek-kivetülések. A legújabb képeken is álomszernek, látomásszerűek a rögzítések, vagy inkább rögzülések - mert a festői tudatosságnak és az ösztönös kiírásnak egyaránt nagyon nagy szerepet feltételezhetünk az alkotómódszerben. A képek arcok és testek furcsa rendben felfuződő kompozíciói, amelyeket szokatlan felülnézeti nézőpontok, torzulások és torzítások egységesítenek. A leginkább zsúfolttá benépesített képmezőkön zuhanó-fekvő-lebegő, egymásba kapaszkodó vagy egymással birkózó - a szándékok pontosan nem határozhatók meg -, egymással és önmagukkal küszködő alakok jelennek meg, amelyeknek körvonalai esetenként feloldódnak, elúsznak a színes áradásban: a testek foltokká válnak. A kavargásban, a káoszban valami lidérces félelem, féltő aggodalom, elveszettség-érzet munkál. A festői-grafikai mozgalmasságban, a meghajló és összegabalyodó, kitárulkozó és bezáruló testek szövetszerű jelenségében vissza-visszatérőn jelenik meg a szenvtelenül, az érzelmek 72 Vili. évfolyam 6. szám - 1998 december
