Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
ember, amikor villanyfényárban úszó remekszép díszruhák, ünnepélyes, lelkes arcok töltötték be a nemzet nagy eseményére várakozó templomnak minden kis helyét. 29-én reggel, a 9 órai próbára jövet, a királyi pár is megjelent a templom főajtajában. A király a tábornokok köznapi formaruhájában, a királyné pedig egyszerű fekete felöltőt és kalapot viselt. Első percben szívélyesen mosolyogva üdvözölték az érkezésökre várakozók seregét, de csakhamar ünnepélyes komolyság volt egész megjelenésük, minden mozdulatuk. A mindenre figyelmes felséges asszony sietett mindjárt intézkedni, hogy a templom fűtését szüntessék be, hiszen egyazon öltözékben leszünk holnap a templomban és a szabad ég alatt. Amint a szertartáspróba közben felséges urunk ismételten az oltárhoz jött, soha sem mulasztotta el a térdhajtást, míg a hercegprímás is meg nem kérte őt, hogy csak főhajtással köszöntse az oltárt, mert nincs most ottan az Oltáriszentség. A jóságos, szelíd tekintetű királyné kívánta, hogy próbaképen csakugyan tegyék fejére a gyémántos családi koronát, meg is mutatta, hogyan kell azt majd holnap a fejére illeszteni. Ugyancsak próba közben tekintették meg a felségek azt a remekművű helyet, amelyet Csemoch hercegprímás az ő megkoronáztatásuk emlékére készíttetett. Különösen a királyné ismételten kifejezte tetszését. Minthogy a koronázási szertartások reggeltől egész a délutánba átmenve eltartanak, a hercegprímás a pápai nuncius útján kivételes pápai felmentést eszközölt ki arra, hogy a felségek ebben az egy esetben megreggelizés után járulhassanak a szent áldozáshoz. Milyen megható szépen jellemzi a felségek vallásos érzületét az a gyöngéd lelkiismeretességre valló gondosságuk, amelyet e kedvezmény érvényesítése körül tanúsítottak! A koronázás napját megelőző esti órákban ugyanis azt az üzenetet küldték a központi papnevelő intézetben vendégül megszállt Valfré di Bonzo pápai nunciushoz, hogy írásban adja ki ezt a felmentést, mert különben avval nem élhetnének. A próbáról hazamenőben aggódva vizsgálgattuk az égboltozatot; de mondhatni, hogy a koronázás napján kedvezett az idő. A torlódás miatt lassan haladó díszhintónk kissé megázott ugyan, de később még a nap is kisütött, úgy, hogy Kocsis Bemát meg Siller Imre uraiméknak tökéletesen elég volt a fertálymesteri köpönyeg. Leírhatatlanul szép volt magának a koronázó templomnak belső képe, valamit az a lelkes, ünnepélyes hangulat, amely oly boldogan sugárzott a szemekből. Micsoda csillogó tengere hullámzott ott a főpapok, díszmagyarban pompázó urak, drága kelmékben, ékszerekkel ragyogó hölgyek ezer változatú sokaságának! hatalmas villanyégők ontották alá a fényt, meg-megszikráztatva a régi családi diadémok, mente-csattok, kösöntyűk temérdek ékkövét. Kivált a főoltár fehér selyemmel bélelt bíborsátorából alátündöklő ragyogás volt valami földöntúlian megkapó. Képzeljük mindehhez a legremekebb szólóéneket, a legtökéletesebb zenét, akkor valamennyire tisztában lehetünk avval a fenséges kerettel, amelyben IV. Károlyt koronás királyunkká avatták. A király fiatalosan üde arcát meghalványította kissé szembeötlően komoly átérzése a történelmi esemény nagy jelentőségének. A királyné is meghatott, alázatos, láthatóan boldog és mégis komoly volt, akárcsak az első szent áldozásukhoz jámló leánykák. Vöröstábomoki díszben, fehér mentében érkezett a király s a királyné dús arannyal ékes fehér magyar mhája hosszú uszályt vont maga után. Szelíden meghajtott fejéről hátul fehér fátyol hullott alá. Mind a ketten egész megjelenésükkel, magaviseletükkel, minden mozdulatukkal mindvégig a vallásos buzgóságnak valóban a legépületesebb, legvonzóbb királyi 46 VIII. évfolyam 6. szám - 1998 december
