Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
El is ment nézelődni. A pénzt a zakója belső zsebébe tette. Gondosan begombolta, rá a sálat, meg a nagykabátot, aztán egész délután szorongott a csillogó-villogó kirakatok előtt. Ahányszor elment mellette valaki, mindig megtapogatta, megvan-e még. Először arra gondolt, hogy valami gyűrűt vagy más ékszert vesz a feleségének. Valami különlegességet... De ahogy nézte a kirakatokat, egyre jobban elsavanyodott a képe. Ami igazán tetszett volna, azt negyven-ötven-százezer forintért kínálták. Bóvlit meg minek vegyen? Rögtön észrevenné az asszony, és oda a karácsonyi hangulat. Elment a bizományiba is, de ott se látott olyat, ami megfelelt volna a pénztárcájának. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy a nővérének tartoznak tízezer forinttal. Ettől végképp megkeseredett a szájíze. Sarkonfordult és elindult a legközelebbi villamosmegállóhoz. Az utcasarkon két fiatal zenész karácsonyi dalokat játszott. A kezük lilára fagyott a hangszeren. Néhány két-, meg tízforintos hevert a lábuk előtt, a nyitott hegedűtokban. Ő is belepottyantott egy kettest, és sietve továbbállt. Néhány méterrel arrébb, egy hivalkodóan kivilágitott szőrmeüzlet kirakata előtt egy harmincöt év körüli nő állt a nyakában táblával: „Munkanélküli vagyok. A férjem baleset áldozata lett. Egyedül nevelem a három gyermekemet. Két hónapja lakbért se tudok fizetni. Ha nem segítenek, éhen pusztulunk!” A markába nyomott egy tízest, és megszapo- rázta a lépteit. A féllábú koldus előtt már szinte futott. Meg se nézte, mennyit ér az a pénzdarab, amit a kalapjába ejtett. Fáradtan, rosszkedvűen csukta be maga mögött az ajtót. A felesége éppen valami szakadt ruhát varrogatott. Homlokon csókolta, leült a fotelba, aztán kitette az asztalra a borítékot.- Kaptam a főnöktől húszezer jutalmat. Gondoltam, Húsnak visszaadjuk a tízet, a többin meg vegyél magadnak valamit karácsonyra. Tudod, nézegettem én a kirakatokat, de... Szóval, te mégis csak jobban tudod, mire van szükséged...- Aranyos vagy - cuppantott egyet a képére az asszony. - Ferikének már a nyáron megígértük azt a pittyegetős játékor, meg a Zsuzsikának is...- Tudom, hogy megígértük, de most nem az unokáinkról van szó, hanem rólad, Sacikám!- Jól van, bízd csak rám, az ajándékozás az én dolgom... Azzal a tízessel meg holnap délután fölballaghatnál az Ilusékhoz, nehogy elköltsem a többivel. Nekik is jól jön így, az ünnepek előtt. Hát így esett, hogy másnap, munka után átugrott Budára a nővéréhez. Csendes kis mellékutcában állt a házuk, nem messze a Vérmező fölött. A kertekben már itt-ott ünnepi lámpadíszbe öltöztették a fenyőket. Sárgán, pirosán, kéken hunyorogtak az apró égők a koraesti szürkületben. A csengetésre a sógora nyitott kaput. Nagydarab, joviális férfi. Az üdvözlésnél jól megropogtatta a csontjait.- Már vagy két hónapja nem láttunk benneteket, Bélám! Hogy vagytok? És Sári? Miért nem hoztad magaddal?- A, ... tudod, hogy van ez így karácsony előtt! Süt-főz, ajándékok után futkos a városban. És Ilus?- Ugyanez tökben. No, de ülj már le és mesélj! 16 VIII. évfolyam 6. szám - 1998 december
