Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Béla irányából jelzőfény villant. Nehezen váltam meg kedves emlékeimtől, de indulnom kellett. Guszti is megérkezett. Bélával szinte egyszerre léptünk a kocsi mögé, és néztük a vadhordó rácsot. De az üres volt. Barátunk kiszállt, és már sorolta is.- Hát gyerekek! Hogy jártam! Mintha nem is húsz éve vadásznék!- No, meséld már, koma! Mi a bánatra lődöztél? - unszolja türelmetlenül Béla.- Disznóra - jön a meglepő válasz.- No! És hol van? - vágjuk rá egyszerre,- Nincs meg. De a másik sem, merthogy kettő volt - folytatta elbeszélését a még mindig izgatott barátunk. - Fenn ültem a lesben, egyszer csak zizzent a fű. A Nyári-szállás felől közeledett valami. Teljes világosságban. Szarvasra gondoltam, hát a szememnek alig akartam hinni, amikor megjelent a disznó. De jó nagy ám! Olyan mázsa körüli lehetett, vagy tán egy kicsivel kisebb. Messze volt, az igaz, meg a fű is nagyon takart, de odagyújtottam. Rögtön éreztem, hogy fölé lőttem. Bosszankodtam nagyon, de alig telt el néhány perc, amikor újabb zörgés és szinte ugyanott előbújt a másik. Durr! Oda neki! Érte is. Néhány métert még szaladt, majd eldőlt. Én bolond meg, nemhogy vártam volna, ahogy kell, rögtön lemásztam, hogy megnézzem, mert csak az irányát tudtam, a nagy takarástól nem láttam a disznót. Meg már sötétedett is. Hát ahogy közeledek felé, csak csörrent a száraz gaz, a disznó meg már vagy húsz méterre a bokrok között iszkolt. Nem bírtam már lőni. El is ment, be a sűrűbe. Nem sokáig hallottam, valószínű újra lefeküdt, de olyan nagy ott a sűrűség, hogy nem bírtam utána mászni. Ki kell hozni a kutyát, s úgy próbálkozni, mert biztosan halálos sebet kapott. Nehogy befiilledjen reggelre. Ott kell hogy legyen az aljban - sorolta Guszti csaknem egy szuszra, tele izgalommal, és némi önváddal a hangjában. Nem volt mit tennünk, indultunk Jóska cimboránkhoz, aki miután rövid beszámolónkat végighallgatta, átvéve a mi feszültségünket, azonnal bújt is gumicsizmájába, s mire kabátját is felvette, a kis Jag terrierje is tudta, hogy mi következik, mert már a kapunál volt. Fogós, erős, erőszakos. Hát benne volt most is minden reményünk, hisz ebben a sötétségben és sűrűségben még enyhén szólva is több mint veszélyes a sebzett disznó keresése. Annak ellenére, hogy a fü már erősen nedves volt, a kutya azonnal felvette a nyomot, s húzta, vonszolta maga után gazdáját. Rögtön megtalálta az első sebágyat. A vér minősége jó lövésről, komoly sebzésről árulkodott. A bokrokkal, iszalaggal, szinte áthatolhatatlanul benőtt horhos szélén, ahol a nagybeteg disznó beváltott, Jóska lecsatolta a kutyáról a pórázt, mire az azonnal bevetette magát a sűrűségbe. Nem telt el egy perc sem, és csaholva-ugatva jelezte, hogy megtalálta, amit keresett. Valóban ott volt. Mély árok aljában. Élettelenül. A jó száz méterről erős takarásban leadott lövés a hátsó comb előtt hatolt be, és a másik oldalon a lapocka alatt távozott. Haslövés. Annak minden kellemetlen velejárójával. Mire a meredek falú mélységből felküszködtük, nagyon kimerültünk. De nem bántuk. Rég nem esett itt már disznó. A termetes szép kan elejtése boldog ünneppé avatta esténket. Ezt a fátyolfelhőkön halványan átderengő holdvilágos, gyönyörű októberi estét. XI. A kanyargós, hófedte erdei úton csak rókanyomokat láttunk. Az elmúlt napokban ember nem járt erre. Új Hevesi Napló 11
