Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
5$z /db' jodbdfan Minden év csendes álmú, családi körbe, önmagába visszahúzódó, rejtett világú időszaka az advent. Hit és várakozás az eljövendőben, megbékélés az ellenérzést kiváltó dolgokkal és személyekkel, csendbe fordulás, az önmagunkkal való viaskodások elvetése, az elmúlt korszak lezárása. A természet ilyenkor megpihen, gyökérbe húzódik vissza a növényi erő, ez a lassú várakozás és feltöltődés ideje. Felkészülés az új tavaszra, az újjászületésre. Talán a növények is megálmodják ilyenkor a következő évi újabb testet öltésüket. Talán csak pihengetnek, elmerengenek és nagyobb dolgokra gondolni sem mernek. De talán mégis ez a legnagyobb erő, a sorsukat csendesen és szelíden elfogadók gyöngéd némasága, még akkor is, ha olykor semmibe veszik őket, ha rendszeresen és módszeresen pusztítják őket, ők mégis helytállnak: a tavaszi szél egyetlen gyöngéd fuvallatára, az éltető napsugarak melegére újból hajtani kezd a fü, és nincs az a földi hatalom, mely ezt megtilthatná neki. Mielőtt csak magunkra és családunkra gondolnánk, és mindennemű társasági, társadalmi esemény elől visszahúzódnánk jó meleg kuckóinkba, s feladnánk minden törekvésünket és igényünket arra, hogy a közért bármit is tegyünk, az idén gondoljunk mégis inkább arra, hogy a pihenés nekünk is csak felkészülés az újabb feladatokra. Minden földi élet küldetése az, hogy jelenlétével szépet, jót, szeretetet és békességet hozzon a környezetébe, hogy akár csak jelentéktelennek tűnő lét-pillanataival is változtasson valamit mikro- és makro-kömyezetén, hogy valamilyen nyomot hagyjon maga után annak jeléül, hogy nem véletlenül küldte társai közé égi mestere. És mielőtt belevetnénk magunkat az ünnepi forgatagba, a boldog készülődésbe, legalább egy gondolat erejéig emlékezzünk meg azokról, akiknek még csak a négy fal védett biztonsága, a családi otthon melege sem adatott meg, mert földönfutóvá tette őket az árvíz vagy más természeti csapás, netán kíméletlen és durva embertársaik, akik a béke és szeretet ünnepe helyett csupán a saját területi, politikai, üzleti érdekeikre gondoltak, akik háborút viselnek ellenük. Gyújtsunk egy gyertyát értük is, és reménykedjünk benne, hogy a gyökeréig lepusztított életek ismét szebb tavaszra ébrednek! Küldjünk egy szép gondolatot, egy oltalmazó mozdulatot azok felé, akikre nem gondol most így senki, mert magukra maradtak, mert talán nincs elég reményük arra, hogy a sorsuk megváltozik! Tudvalevő dolog, hogy nem fogadhatunk be minden rászorulót mi magunk, de azt már kevesebben tudják, hogy a másokkal szembeni közönyösség főbenjáró bűn. Néha csak egy koncertjegyről vagy egy újabb (hizlaló) vacsoráról kellene lemondaniuk azoknak, akiknek a fejében ez meg sem fordul. És talán csak egy rossz életfordulat, egy váratlanul érkező csapás ébresztheti majd rá őket, hogy milyen a mások közönyét viselni, együttérzésre nem találni. Advent mégis a boldog várakozásé. Valaki vagy valami bizonyosan eljön. Megjelenése szép fordulatot, kellemes érzéseket hoz majd az életünkbe. Jó tudni, hogy van valaki, aki éppen hozzánk készül látogatóba. Minden tettünket látja és érti, és nincs az a megrögzött, profi hazudozó, aki becsaphatná. Pontosan a szívünkbe lát, és tudja annak szándékát. A lényeg pedig ez. Bármiféle szép és tetszetős csomagolású magyarázat lelepleződik előtte, ha destruktív szándék rejlik mögötte. A rombolás önmagában még nem tett és nem érdem. A pusztító szándék hiába reklámozza önmagát jótékonynak, emberbarátnak, tisztességesnek, bárminek. Mert eljön az Úr és akkor mindenre fény derül. Új Hevesi Napló 3
