Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
hallgatta az élettörténeteket, a szerelmek történeteit, a szakításokat, a sikereket, a kudarcokat, örömöket és keserűségeket. Az anekdotázásban élen járt dr. H. Viktor jogász-szépíró, az edelényi munkástanács elnöke, aki fiatal jegyzőként Técsőn működött és büszkén vállalta a „falu bikája” egykori kiérdemelt címét. A pénzügyi tanácsos dr. D. Ernő, aki az elhíresült ózdi „stadion-panama” egyik vádlottja volt, végigharcolta az orosz frontot, hadifogságban női ruhában szubrett volt a színpadon, ciszterci diákéveiről és jogakadémista aranyifjúságáról mesélt vég nélküli történeteket. K. Antal, a tudós kohómémök falta a könyveket, a magnyitogorszki nemzetközi kohászkongresszus furcsaságairól mesélt hosszasan. Egyszer egy lőszergyár vezérigazgatója került be, egy rendőr elgázolása miatt. Rögtön telefonálhatott a börtönből a legfőbb ügyésznek. Kezdetben egy szót sem szólt senkiknek, tüntetőén elhatárolta magát az „ellenforradalmi söpredéktől”, a „közönséges betörőktől”. Majd egyre idegesebb lett, mikor az ötödik nap végre hívták az ügyvédi beszélőre. A dagadt, magabiztos, aranykeretes szemüvegű szocialista playboy (állítólag országos párttestület, az MSZMP KEB tagja) személyes apróságait felmarkolta és vitte magával, gondolván, hogy rögvest szabadul. Egy óra múlva lógó orral jött vissza, leült az ágyra a diák mellé, majd megeredt a nyelve. Az ügyvéd mégsem tudta elintézni szabadulását, pedig ő igazán nem vette észre a sötétben, hogy elgázolta a rendőrt. Ezért hajtott tovább. Ő csak egy kis ütődést érzett az autóban, és a mellette ülő hölgy sem figyelmeztette. Nem is ivott sokat, teljesen józan volt. De hát ez a borsodi kapitány csökönyösen ragaszkodik a cserbenhagyásos halálos gázolás minősítéshez. Ez pedig nagyon súlyos vád, még az elvtársak sem tudtak beavatkozni. Hosszan meredt maga elé, hallgatott egy sort, majd a pártról és az elvtársakról mesélt a fiúnak. Szerinte két kommunista párt létezik Magyarországon, egy moszkovita és egy magyar párt. Ez a kettő folyamatosan vívja vérre menő belső harcát, szép számmal „tüntetve el” embereket, börtönbe, elmegyógyintézetbe, internáló táborokba, nem egyszer hullaként jeltelen sírokba, valamilyen temető gazos parcellájába, vagy a nagy Szovjet-Ázsia elérhetetlen táboraiba. Ő valamennyire megérti a magyar lázadást, de szél ellen nem érdemes pisálni, mert jött, aminek jönni kellett. Ő tudta, hogy a szovjet tankok visszajönnek és legázolnak minket. A borbélynál összeakadt ismét B. Sándorral, a költővel, aki elmesélte megrendítő élményét Szabó Lőrinccel, aki '56. október 26-án a miskolci színház emeletéről nézte a több tízezres, oroszok ellen, és a független Magyarország mellett tüntető menetet. Az idős írófenomén ott sírt a fiatal költő vállán. Illyés Gyula is küldött neki a börtönbe biztatást és bátorítást, melyre nagy szüksége is volt, mert ügyében „nagyformátumú” rosszakarók is jelentkeztek. Közben azért írta legszebb szonettjeit. *** A diák a börtönben fizikai erőszakot közvetlenül nem tapasztalt, de hallott rejtélyes „mosdatásokról”. Nem lehetett tudni, miért, de az emeletvégi zuhanyozóban időnként valakik megvertek, vagy megverettek kiszemelt letartóztatottakat. A szenvedők sohasem beszéltek erről, némán viselték a „kezelések”külső és belső nyomait. Két smasszer elég gyakran elárulta szadista természetét, de kifejezett jóindulatot a többiektől sem lehetett várni. Nagy meglepetésükre megnézették velük a női börtönrészleg néhány celláját. Állítólag azért, hogy legalább egyszer sikerüljön rendbe rakatni a női zárkákat, mivel Új Hevesi Napló 67
