Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
C-14-es kormeghatározás „megállapítása” - miszerint a kendő keletkezési ideje 1260 és 1390 közé esik - téves. Mi lehet az előzménye annak, hogy a Pray-kódex művésze elismerte és annyira fontosnak tartotta a leplet, hogy ábrázolni is akarta? A válasz kézenfekvő. A szent leplet 944-től 1204-ig Konstantinápolyban őrizték. A hosszú múltra visszatekintő magyar-bizánci kapcsolatok különösen erősek voltak Mánuel császár idején (1143-1180), aki Szent László királyunk unokája volt, s akinek udvarában nevelkedett III. Béla király (1172-1196), Mánuel későn született fiának világrajöttéig a bizánci császári trón kiszemelt örököse. A két ország közötti személyi és kulturális kapcsolatok a későbbiek során is megmaradtak. Semmi rendkívülit sem kell tehát abban látnunk, ha Magyarországon olyan művész keze munkájának nyomaira bukkanunk, aki jól ismerte - korábban látta, esetleg másolatban őrizte - a bizánci relikviagyüjtemény e páratlan darabját. A madridi ézkülitzász-kódcx A 13. századi Szkülitzész-kódex (Madrid, Nemzeti Könyvtár) miniatúráján ábrázolt jeleneten Romanosz Lekapénosz császár csókkal üdvözli a Konstantinápolyba érkező „mandiliont”. Az ereklyét szemmel láthatóan nem egy „Veronika” típusú kendő, hanem egy hosszú lepel: a pap derekánál mélyebbről indul, áthalad a válla és kinyújtott karja fölött, a császár kezében lévő fele több redőt vetve lóg a lepel végével együtt. Az kétségkívül a művész hangsúlyozó szándékának megfelelően. Ez tehát egy hosszú lepel, illetve maga a „szent lepel”. Akinek kételyei lennének, olvassa el a jelenet feletti, ill. a boltozat alatti két sor Írást: to ágion mandul, azaz „a szent mandilion”. Képletesen szólva: az ábrázolt lepel azonos a mandilionnal.. Ami az időrendet illeti, maga az esemény 944-ben történt és nyilvánvalóan többen is megörökítették írásban és képben. A kódex névadója, Ioannész Szkülitész, I. Alexiosz Komnéosz (1081-1118) császár alatt írta „Krónika” c. történeti munkáját, amit aztán tovább másoltak a szóban forgó 13. századi kódexbe. A történet tehát - és bizonyára a képi illusztráció, de legalább is az abban kifejeződő hagyomány - „egyenes ágon” megy vissza a 10. századba. Hogy is állunk akkor a radiokarbon tesztek által produkált 13-14. századi datálással? Az oviedói kendő Oviedóban, Spanyolország Asturia tartományának fővárosában a 8. századtól őriznek és relikviaként tisztelnek egy 83 cm hosszú és 53 cm széles lenvászon kendőt, amelyen kiterjedt és változatos formákat mutató vörösesbarna foltok láthatók. A hagyomány a relikviát ősidők óta Krisztus véres halotti arckendőjének tartja. A kendő - bizonyára költői bővítményekkel színezett - előtörténetét a legenda és Pelayo, a 8. században élt és működött asztúriai püspök elbeszélése tartotta fenn. Ezek szerint a tanítványok kincses ládába gyűjtötték össze Jézus és a Szűzanya után maradt emlékeket. AII. Kozroé alatt, 614-ben bekövetkezett perzsa hódítás elől a relikviát Új Hevesi Napló 41
