Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Cs. Varga István: Máter Juhász könyvének margójára
Gs Varga István: better Juf)ós3 Rönkének margófára Juhász Mária I. B. M. V. 1913-ban született Eperjesen. Az angolkisasszonyok rendjének tagjaként, Sík Sándor tanítványaként szerzett magyar és latin szakos tanári diplomát. 1949 után útja Franciaországba, Angliába, majd pedig Argentínába vezetett. 12 évig tanított a La Platanos-i intézetben, ahol megalapította a Zrínyi Ifjúsági Kört. Később dolgozott még Spanyolországban és Franciaországban is. Hazatérése után Egerben talált otthonra. Nagy érdeme, hogy Egerben az Angolkisasszonyok (nyolcosztályos) Sancta Maria Leánygimnáziuma, amelynek 1993-ig igazgatónője volt, a rendszerváltozás hajnalán megkezdhette működését. Máter Juhász könyvének címe: „A magyar irodalomtörténet vázlatos rajza, ahogy Argentínában, a Zrínyi Ifjúsági Kör beszélgetéseiben a lelkűnkbe ivódott”. Máter Juhász ennek a könyvének első gépelt példányait Argentínában élő magyar családok gyerekeinek készítette el, hogy tanítványai, anyaországtól távol, magyar nyelvből és irodalomból is érettségit tehessenek. Ez a magyarázata, hogy együtt találjuk könyvében az irodalomtörténeti és a szöveggyűjtemény anyagát. A szerző vérbeli pedagógus, anyagát szépen tagolja, az érthetőséget döntő fontosságúnak tartja. Az ősköltészettől indul, latinul is idézi Anonymust, a középkor irodalmáról szólva kitér a latin, majd a magyar nyelvű művelődés fontosabb ismérveire is. A Mohács után megosztott magyar világról és költészetéről ad tömör összefoglalást. A könyvből sugárzik a magyar literatúra, a magyarság és a kereszténység iránti szeretet. A reformáció íróit éppolyan szeretettel emeli be könyvébe, mint a katolikusokat, nemegyszer a mai hazai középiskolai könyvekben csupán érintőlegesen szereplő vagy egészen hiányzó, méltatlanul elfelejtett írókat, költőket: Komjáti Benedek, Erdősi Sylvester János, Károli Gáspár, Meliusz Juhász Péter, Heltai Gáspár. A Tinódi és a Balassi fejezet legjobb erényeit, a lényeglátó, értékfelmutató szemléletet reprezentálja. A reformáció és ellenreformáció korát a nemzeti egységért folytatott küzdelemnek látja, amelyért más és más úton küzdött Pázmány, Zrínyi, Rákóczi és Magyari István, Alvinczi Péter, valamint harcoltak az erdélyi fejedelmek. Joggal emeli ki Pázmány „hitépítő” írásainak fontosságát: Kempis-fordítása, Imádságos könyv, Prédikációk. Remekel, amikor Pázmány magyarság-szemléletéről és stílusáról szól. Zrínyi-fejezete tömörségét, lényeglátást tekintve méltó folytatása a Pázmány-értelmezésnek. Gyöngyösi Istvánban a kitűnő verselőt, a festői leírások mesterét, a költőiességnek, a lírai hevületnek virtuóz képviselőjét, az ősi, nemzeti jellegű költészet irányadóját tiszteli benne. A kuruc költészethez nem csupán történelmi hátteret rajzol, de érzelemgazdagon érzékelteti azt a históriai közeget is, amelyben létrejött, amely éltette-felnevelte lírának ezt a magyar sorsérzést jellegzetesen gazdagító korszakát. Gondolatébresztő, ahogyan tárgyalja a Rákóczi-nótát, és Gyulai Pál nyomán a nemzeti szenvedés rapszódiájának nevezi. Aki kevesellné a textus irodalmi-esztétikai értékét, gondoljon arra, hogy ezek a költemények nem csupán szövegek, mélységes mélyről felszakadó dallamokra énekelték, hangszeren kísérték, adták elő őket. Képzeljük el emocionális hatásukat a nemzet szabadságáért és függetlenségéért küzdő, majd bujdosóvá lett hallgatókra, amint tárogatón felhangzottak Árva, Késmárk vagy Munkács várában. A nemzeti szolidaritás kifejezői, a hazafias érzések megszólaltatói ezek a dalok. Örökségük Kölcseyn, Petőfin, Adyn, Radnótin át napjainkig eleven hagyomány. Új Hevesi Napló 77
