Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - KÖNYVSZEMLE - Losonci Miklós: Ezredvégi tűnődések az új milleniumról
kiadványnak, hogy Fekete György azokat választja beszélgetőtársainak, akik, így Király József is, a magyar iparművészet mértékei. Minőség keresi, kutatja a minőséget az érték és a szolgálat alázatának pontos mérlegén. Koós Judith az álom és a szabatosság egységét figyeli a művekben, a formává növekvő inspiráló frissességet, a pillanat véglegesített varázsát. Ez a tárgy valós irányjelzője, csak a művészet lehet az ipar mértéke, mely általánossá sokszorosíthatja az oly hiányzó, boldogulásunkhoz szükséges szépséget. Makovecz Imrét - s ez ismét váratlan megoldás -, Fekete György verszsoltárral köszönti. Kétségtelen, Makovecz az építészet új világmértéke, és az a magyar kultúra sikere, győzelme egyben. El és hat, terebélyesít új gondolatokat, új formákat a földkerekségen. Sajátos részletet idézek ars poeticájából: „A szerves építészet... azt mondja, hogy a fa is ember, hogy az anyám föztje a legjobb”. Eredetünkre emlékeztessen az épület, egyben a jövőt engedje „Bejönni az ajtón”. Makovecz nagy teljesítménye, hogy minden építménye költeményszobor, s ha a belső tér fényfogadása, a világosság sértetlensége tökéletessé válik ezen útkeresés által, akkor önnön határait szélesítheti. Ő belül él, „belső ember”, megvalósítja, amit hirdet, „új életet” támaszt. Önmagában és környezetében. Küzd és győz, a diadal se lényegtelen művészetében, melynek még akadnak finomításra váró megoldásai a bejárat ünnepi fokozásában és a fény nagyvonalú fogadásában, de lényege, hogy képes tisztítani a fertőzött időt, gondolattal testesíteni a tér várakozását. Ez már a harmadik évezred, melynek egyik világelőőrse Makovecz Imre. A magyar építészet Vele és Általa nemcsak új nyelv, hanem anyanyelv. Mezei Gábor a részletek tökélyében találja meg az eszmehordozó formák névtelenséget vállaló hiánytálanságát, mely maga a harmónia. Fekete György Mezei Gábort úgy kérleli szólásra, hogy művét is meghívja harmadik társnak, a széket. A szék, mivel mű, ugyanúgy ember, az univerzum része, igaz, a maga személyt szolgáló személytelenségében. Péri József is a holnap falát rakja, miközben a múltról elmélkedik. Arról, hogy az ötvösség az egyiptomi és a görög mitológia tanúsága szerint „az egyetlen isteni eredetű mesterség”. Fekete György gondolatot társít a gondolathoz: „Kürtnek lenni jó, nem kardnak”. Elfogadhatjuk a mai magyar iparművészet küldetését meghatározó diszciplínának, annak, hogy a teremtett és névtelen szépség nemcsak a béke és harmónia, hanem annak létrejötte egy ellenségesen terméketlen vad világban. A szépség sohasem sújt, mindig fölemel. Mi lehet a barátság tartópillére? A jellem. A jellem, a rokon szándék és a többé- kevésbé hasonló pályán mozgó világszemlélet. Sándor György és Fekete György esetében két azonos pont a kutatási szenvedély és az önmagukhoz intézett türelmetlenség. Meg egy közös fogódzójuk: Pilinszky János. Költészete iránt érzett szenvedélyes alázatuk életük írói- iparművészi gyakorlatában folytatódik. Emberekben, művekben a versek. Schrammel Imre nyughatatlansága, teremtő izzása, intellektuális ereje mesterműveinek forrása. Ezt érzékeli Fekete György, amikor úgy definiálja törekvéseit: „Égi séták földközelben”. S a módszer? A kettősség egysége, ősemberi áhítat és új technológia. E belső utazásban szövetségesek, amikor egymást értékelik, önarcképüket fogalmazzák. Figyelemre méltó, amit szívéből, elméjéből mond tollba Fekete Györgynek Simon Károly ipari formatervező: ,Amikor az ember az egeket ostromolja, mindig meghal egy kicsit”. Mi derül ki ebből? Az, hogy minden igaz művész egyben tudós, föltaláló, tervező, a világ új megváltója, akár a kazánkovácsok és édesanyák; csak az ember mentheti meg és emelheti föl önmagát, óvhatja, alakíthatja teremtő erővé „a szellem széthullását”. Az emberi kategória felsőbb körbe léphet, életbefogadó helyett lét-teremtővé válhat, állati sorból Új Hevesi Napló 75
