Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Krupa Sándor: A kuglizó pók
olyan, mint a mi kuglizó gyerekeinké volt. Találata szinte biztos. Nem kilencet üt ugyan egy lendítésre, de egy lepke bizonnyal golyójához ragadva vergődik. Egyszerű, mint egy pofon. Igaz? Máris ülhet pástétommal terített asztalához... Nos, magyarázza meg valaki, hogyan találta ki e pók ezt a furfangot. Ha nem Isten tanította meg vadászási módjukra, miért e sok vadászási forma? Ha ugyanakkor mindegyik jó? Mos légy okos, Domokos! Erre az okosságra még szükségünk van, mert a pók furfangjának, okosságának még nem értünk a végére. A tudósok úgy érezték, hogy ez a pók áldozatait valamiképpen golyója elé csalogatja. Ugyanis feltűnt nekik, hogy ez a huncut leginkább a hímlepkéket fogja el. Sőt azokból is csak kilenc fajtáját. Hát hogyan tudja ez a pók a sok fajta lepke közül már messzire eldönteni - még szürkületben is hogy a közeledő pecsenyéi közé tartozik-e vagy sem? Amelyik igen, azt lelövi, amelyik nem, azt futni engedi. Nagy nehezen jöttek csak rá csalafintaságára. Nyitja a titoknak az, hogy a pók olyan „parfümöt” bocsát ki magából, ami a hímeket már messziről csalogatja, vonzza feléje. Amilyent e lepkefajok nőstényei. így lesz a kuglizó póknak mindennap kilencféle csemegével terítve az asztala. Most már mindent tudunk? Dehogy tudunk, dehogy! Tudjuk például azt, honnét tudja ez a pók, hogy kedvelt lepkéit milyen illatok érdeklik? Az anyjától tanulta, akit életében talán sohasem látott? S ha megtudta, ki tanította rá, hogyan kell ezeket a szagokat előállítani? Hiszen ezeket elkészíteni vegyészgyárainknak is kunszt?! Kilencféle parfümöt raktároz a testében? Vagy abban a pillanatban gyártja le, amikor amelyikre szükség van? Messziről felismeri áldozatát. Gyorsan megnyom egy gombot és a varázsoló illat máris száll, permetezik áldozata felé? stb., stb. Nekem az efféle isteni színjáték, illetőleg keresztrejtvény. Mégpedig olyan, hogy térdre kényszerít, mert tudom, hogy Isten kápráztat el bábjai által. Természetszínpadán nekem reggeltől-estig játszik és én nem győzök játékában gyönyörködni földig borulva... Mégis pókocskámtól sajnálattal távozom. Sajnálom, mert az emberek általában félnek a pókoktól, üldözik, irtják őket, noha egyesek szerencsét hozó amulettként viselik nyakukban. Üldözik, pusztítják őket. Pedig általában nem ártanak se embernek, se növénynek, se állatnak - hangoztatják a tudósok. Sőt annyi káros bogarat pusztítanak el, kezdve a legyektől, hogy vannak olyan tudósok, akik azt hiszik, ha a pókok nem lennének, ember se létezhetne a földön. Ne bántsuk hát őket sem, ha lehetséges. Merengésünkben úgy lássuk őket, mint istendicsőítő zsoltároknak egy-egy tündöklő, ragyogó betűit. Ha találkozunk velük, gondoljunk a Szentírásnak velük kapcsolatos figyelmeztetéseire: „Az Istent nem ismerő ember olyan, mint a pók: bizalmát gyönge házába és hálójába helyezi! - A gonosz ember munkája gyönge, mint a pók hálója: ruhát nem lehet belőle készíteni!" Búcsúzásul megsimogatom kis pókomat. Nem szalad el. Szervusz, a viszontlátásra! Új Hevesi Napló 39
