Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kaló Béla: A városjárás kelleme
egykori iskolámba) felhozatala ugye behálózta szinte az egész országot. A szerelem persze más, ilyenek voltak helyi szinten is, úgy kilenc éves kortól... Az ember még ifjúkorában protestáns, ez abból derül ki, hogy elsősorban sört iszik (A sokszor megénekelt csatos üvegű, kátrányos Bambi a strand nélkülözhetetlen hangulati kelléke volt). Szóval a legjobb sört a már említett Santhofferben mérték, innen a főiskolai hallgató mondjuk a Kazamatába ment kisebb társasággal, s hajnaltájt már egyenes kapcsolás volt a piaccal, ahol sült kolbászt mértek savanyított uborkával. Onnan pedig irány a Lyceum nagyelőadója, ahol a hátsó sorokban a nagyelőadáson még szunnyadni is lehetett. Eger az epikuroszi idők városa volt. A fiatalság revüje. Amely soha nem lehet lejárt szavatossági idejű. Mert szellemi talaj, mert örök gyökér. Egy mai városi séta már ugyancsak más. Iván szobra már közel évtizede nincs az Ersekkertben (Ersekkert, majd Népkert, majd újra Ersekkert, valójában mindig is az érseknek a kertje), a fagylaltkerti prediszkók hangulata csak a képzelet játéka, a tini úszólányok ma már éltesedő üzletasszonyok, ha éppen nem Mauritiuson, vagy Burkina Fasóban élnek, külügyi szolgálatot teljesítő férjük oldalán. Az ember a várból széttekint a városon. A csuvas oldal nagyon kiesik, a Csebokszári, a Lajosváros is - a burok utáni korszak terméke. A templomtornyok, igen, ezek erősen beivódtak az emlékezetbe, miként a Dobó tér környékének Besztercebányára (is) emlékeztető szűkös utcájú, bazár-jellegű képe. Sunyi egri szemeket (miként Márai írta) nem látni, annál több bizniszben utazó (micsoda marha amerikai szólásforma!) kereskedőt, kupecet, spekulánst. Esetleg üzletembert, üzletasszonyt. Ezeknek már semmi közük a hajdinás Egerhez. Az egykorvolt barátok, cimborák ma már elsietnek melletted, ők kevésbé ismernek meg (mert ahogy egy fiatal magyar író mondaná: dzsalnak), mint te őket, de te ráérsz, még van időd és energiád nézelődni, ha akarnál, sem tudnál pénzt csinálni, ami nem dicsekvés, csak szomorú realitás. A derű azért megmaradt, noha a város bezárni előtted. Amikor itt jársz, egészséges patriotizmus érzése fog el, noha ezt már korábban kiölte belőled a kérgesítő idő. De hátrébb a metaforákkal: az igazi lokálpatrióták azért itt maradtak. Akik az egykori várvédők leszármazottai: nemzedékeken keresztül helyben, vértben. Húsz esztendeje jöttem el Egerből, s semmi biztosíték nincs rá, hogy ha időszakosan is, de vissza ne térjek. Mint a bumeráng. De tudom, hogy semmi meg nem ismételhető, s nincs is szükség rá, hogy megismétlődjön. A város pedig él, lélegzik, nem zihál, dobog; csak nyugisán, európaiasan: van. A városjárás pedig - mint tudjuk - kellemetes és hasznos dolog. 24 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
