Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Kiss József: Fram och tillbaka I.
Minthogy tolongó emberek nem zavarták a pult előtt, Gunnar nyugodtan végigszemlélte a kiterített hírlap- és képeslaphalmazt. Az egyiknek címlapján megakadt a szeme. Kövér, fehér bundájú hermelin fényképe volt rajta. Ismét a pult mögött álló leányra nézett, akinek szájszögletéhez közel - amint jobban megvizsgálta - egy kis bemélyedést, egy kis gödröcskét vett észre. Ez az árulkodó jegy a szépívű tekinteten hirtelen rést ütött az emlékezetét fedő halvány fátyolon, s előderengett egy másik, nagyon hasonló arc a gyermekkorból. S mily véletlen, szinte valószerűtlen egybeesés az imént látottakkal: az egykori osztálytárs, a Tegnér-iskola csinoskája, Lisbet lépett elő mágikus vehemenciával a visszaemlékezés porondján; a tél beálltakor nyakán hordozva az elmaradhatatlan kelléket, posztókabátjának hermelinprém gallérját. A robbanékony Lisbet, aki az északiaknak ritka mélytüzű, kísértő különösséget testesített meg számára. Egy fél percnyi háborítatlan elmélázás vette hatalmába, további töredezetten viliódzó képek lepték el a lányról. Pasztellszínű, árnyalt tónusokba mártózva jelent meg az a méhzümmögéses, álmos kora délután, amikor az emelkedett lelkületű biológiatanáruk az iskola kertjében tartotta az órát és a menyétfélékről faggatta az osztályt. Az okkersárga és barna smdlandi pruszlikban virító Lisbet azok egyedeinek felsorolását kapta feladatul, s a végén „... och sibettkatt ockstt, ja, ja” (és a cibetmacska is, igen, igen - svéd) meghökkentő odavetést csak azért tette, hogy ilyen fondorlatos módon, ám könnyedén, s az alkalomhoz illő csattanós „megértetéssel” hozza tudtára Gunnamak s vesse szemére feledékenységét, mivel ő akkortájt jócskán késlekedett visszaadni macskákról szóló természetrajzi könyvét. A múltat idéző rövid tűnődés tarkaságának nem minden elemére került megbízható megvilágítás, mint ahogy egykori tanáruk válaszszavait sem volt képes Gunnar felizzítani az eltelt évek hamujából. Számba vett emlékfoszlányai alapján ismét tudatába osont erősödő felismerése - miközben úgy tett, mintha nem tudná eldönteni, melyik magazint vásárolja meg hogy a régi iskolában osztálytársnőjére gyakrabban több figyelmet szánt, mint emelkedett lelkületű iskolamesterükre. Hirtelen elhatározással kiemelte a hermelines hetilapot a többi újság közül, majd fizetett érte. Hálatelt pillantással búcsúzott a gesztenyebama leánytól, a félperces múltba- révedés bájos beindítójától, még egy hódolatot hordozó és szabatosan ropogtatott „kezét csókolom”-ot is mondott, amivel ritkán és igencsak kiérdemesült hölgyeket tisztelt meg a legjobb érzések kiváltása okán. Amikor visszaült a széles térközű lécek alig pihentető bútorára, a kopott padra Erna mellé, a kócos bódulat még egy ideig hatalmában tartotta, úgyannyira, hogy a nő egy hamvadó mosolyfélét vett észre társán, amint keze a lapért nyúlt. Az önfeledtség szítójának kis koboldja vetette ki hálóját az örebroi világfira, és huncut módon, derűs kedvvel idéztette még őt az andalító emlékezés legombolyodó köreiben. Éppúgy történt, mint ahogy a meghajtott kerék is továbblendül mozgási energiája és önsúly folytán, ha nem hat rá jelentős fékező erő. Gunnarra viszont hatott, amint meglátta Erna reá tapadó vizsgálódó szemét. A ritkán tévedő női ösztön gyanút fogott. Akarattalan rosszallás nehezékei terhelődtek az asszonyra honfitársának szórakozottságra fordult állapotát követően. „Eszébe jutott valaki. Valaki a távolból nagyobb bűverővel hat rá, mint én itt mellette. Pedig még három napja sincs, hogy vendégségben vagyok nála” - tűnődött elárvultán, s váratlan mellőzöttség érzete telepedett bensőjére. Lapozni kezdett a színes újságban, ám a pillanatnyi bizonytalanságot az idegen szöveg és a megszólaló, még idegenebb hangosbemondói utas-tájékoztatás nem javította, nem is közömbösítette. Figyelme egyre csak Gunnar kihűlő arcjátéka, a már-már önmagával 18 VIII. évfolyam 4. szám - 1998 augusztus
