Új Hevesi Napló, 8. évfolyam (1998)
1998 / 3. szám - KÖNYVSZEMLE - Losonci Miklós: Látomás a pókról
<xm> Losonci Miklós: Lótomós a pórról A pók kivégzőudvarában - ez a címe az Erdélyből hazánkba repatriált Bágyoni Szabó István új verseskötetének. Természetesen a pók nemcsak önnön állati létét jelenti, hanem a kisebbségi sorsot, történelmünket. Végigtekintve magunk mögött hagyott századainkon, valóban kivégzőudvarban élt, küzdött a magyarság, de erőnk révén Madách szavait kölcsönözve, a "nyakazás" elmaradt. Élünk, építjük új milléniumunkat. Jelkép a pók, nemcsak valóság. Nem süllyedt el a nemzet, a sír szélén mindig föltámadt, Muhi, Mohács, Trianon után is. Bágyoni Szabó István pókja egyetemes, önarcképét, a nagyvilágot, múltat és jövőt sürít. Különös kötet, értéket hordoz, új kincset, de keresnünk kell titokigazságainak kulcsát, hogy érezve-értve visszavonhatatlan élményünkké és új tapasztalássá avassuk. Már Ady jelezte, hogy "A pók közöttünk él, s hálóival a mi kis külön világunk világosságát fedi fel. A mi nyomorúságunk, szégyenünk a pók". Bágyoni Szabó versei növelik a világosságot, csökkentik nyomorúságunkat, szégyenünket. Leleplezi "a nagyhatalmi családi békeszerződést", jogosan hangoztatja a külföldi erők felelősségét, mely eddig többnyire felelőtlenséget jelentett. Bágyoni Szabó István nagy szövetségese és nagy reménye a nyelv, melyet Füst Milán csodálatosnak nevezett, a Dante-fordító Babits is leborult nagysága előtt. Csoóri Sándor joggal nevezte a magyar nyelvet védőbástyánknak, önvédelmünk részének, a mi óvó kínai nagy falunknak, mely gyökeresen magyar. Bágyoni Szabó István diadalmas és békességet, fönnmaradást sugárzó szóágyúi, szótankjai a "kivasalt arc", a "virregölnek", "Az ácsok égre hajítják a teknő bölcsőt", az esőt hozó "felhőpalack", a "Hárászkendős szikkadt anyák", "lapusdohány", "égi pendelyben a hold", táncokba szorult leányság", "Kiloccsant fekete lé az éjszakánk", "vinilinabrosz", "cümmögnek", "hüségtövises doroncsok", "rizling-szagú szél" kifejezések. E "csontezredek", "szócserepek" aranyból szőtt kincsek föltámasztják, éltetik a nyelvet, életünket. Értelmes, hasznos és nem öncélú szómágia Bágyoni Szabó István költészete, a tűzben edződött sokezeréves magyar nyelv energiáival a nemzeti lét alapja és rajthelye. Derűt kelt a "huppékolsz" szó ősi frissessége, szellemes a "csuromvizesre ázsiáztam hát leültem ide az európadra" melengető iróniája. Oly tisztességes az, hogy Tinódi Lantos Sebestyén "nem úr hírével büdös bort" vedel forrásából is merít, s új gondol at gyökere lesz Szkhárosi Horváth András, Széchenyi, Ady, Bornemissza Péter, az Ó-magyar Mária-siralom, Csokonai Vitéz Mihály, Gulyás Pál, Komjáti Benedek, Pilinszky János, Lászlóffy Aladár, Nagy László, Fodor András, Fülep Lajos, Szilágyi Domokos, Nagy Gáspár egy-egy szótéglája, Bágyoni Szabó István új versfala lesz - só a költő belső áradásában. Ez a nyelv leletmentése, műemlékvédelme és a líra új, csöndes honfoglalása. A szó gondolat, eszme; önmagát szobrosítja, időtlenné építi az időt, szívós türelemmel, melyet alkotó türelmetlenségnek is nevezhetünk. Kiderül, hogy Új Hevesi Napló 69
